Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/2. (Győr, 2009)
Tanulmányok - Horváth József: Dr. Kovács Pál és a Hazán. (A szerkesztő és az újság helye, szerepe a magyar sajtótörténetben)
___I_______________ ARRABONA 2009.47/2 már aktív szervezőmunkába kezdett, és ehhez igénybe vette korábbi irodalmi kapcsolatait, valamint a Petőfi Sándor és barátai győri látogatása kapcsán adódó kedvező lehetőségeket is! Ha nem így történt volna, nem jelenhetett volna meg már az induló számban Petőfi „Csalogányok és pacsirták” című verse, és nem követték volna azt már a következő hetekben jeles szerzők további fontos művei. Petőfi és barátai rendszeres győri megjelenésének magyarázataként egy másik közkeletű vélekedést is említhetünk: eszerint azért itt publikálták munkáikat, mert a győri cenzúra engedékenyebb volt a pestinél. Erre hivatkozik már Pitroff Pál is (Pitroff 1915, 70.), majd később sokan mások. E nézet elterjedéséhez maga Kovács Pál is hozzájárult, aki egy 1874-ben napvilágot látott dolgozatában azt írja: „Petőfinek különösen néhány kitűnőbb dala itt jelent meg először... s ezek többnyire olyanok voltak, melyek a pesti cenzúra rostájában fennakadván, velők a költő a vidéki cenzúra tágabb rostájába menekült.”41 Hegedűs András elfogadja ezt az állítást, sőt általánosítja is: „ a fővárosi fiatal költők oly műveket, amelyeket a pesti cenzúra nem engedett napvilágra hozni, többnyire elhozták a ’Hazánk’-ba, ahol azokat a szerkesztő ügyessége rendszeresen ’átcsúsztatta?’ (Hegedűs 1962,374.) Martinkó András viszont azt állítja, hogy az egész jórészt csak Kovács Pál későbbi visszavetítése; „A valóságban viszont egyetlen olyan versről sem tudunk, melyet Petőfi már Pesten megpróbált volna közölni, s az akadályok miatt küldött el Győrbe.” Szerinte a győri cenzorok engedékenyebb volta semmivel sem bizonyítható; ezzel szemben Pestről több olyan cenzort is néven nevez, akik viszonylag jóindulatúak voltak a szerkesztők visszaemlékezése szerint. (Martinkó 1970, 85-86.) Nem érdektelen talán utalnom arra: Pitroff Pál monográfiájában külön fejezetet szentel „A ’Hazánk’ és a censura” kapcsolatának (Pitroff 1915, 77-82.), és mellékletei között is közöl ezzel kapcsolatos dokumentumot. Neki köszönhetjük, hogy a korszak győri cenzorait név és működési idő szerint pontosan ismerjük, és „munkásságukról” is vannak adataink. Az említett kutatók vitája során felvetett kérdés eldöntése bizonyosan további, alaposabb vizsgálatokat igényel. Tény, hogy a győri cenzorok „művelt bencés és akadémiai tanárokból kerültek ki” (Baksa 2008, 25.), de velük is akadt gondjuk a szerkesztőknek, így dr. Kovács Pálnak is. A „Kutyakaparó” című vers megjelentetése körül támadt bonyodalmakat maga a szerkesztő vetette később papírra;42 de akadtak kisebb „akadékoskodások” is. Egy ilyen nyomát találjuk Petőfi Sándor dr. Kovács Pálnak írott, 1847. február 18-án kelt levelében, melyben az ellen tiltakozik, hogy a szerkesztő nem abban a sorrendben tette közzé verseit, ahogyan azokat ő besorszámozta. (Petőfi 1967, 315.) Két nappal később írott újabb levele azután rávilágít az igazi okra. Az újabb levél az „Édes barátom” megszólítás után e mondattal folytatódik: „Meglehetősen goromba levelet írtam Önnek tegnapelőtt; bárcsak elveszett volna a postán, — de eszembe sem jutott hirtelenében, hogy azok az akasztófáravaló cenzorok is léteznek a dicső szabad magyar hazában, s hogy Ön emiatt szegte meg kívánságomat, miszerint úgy adja verseimet, amint számozva vannak.” (Petőfi 1967, 316.) __________________________________ TANULMÁNYOK 62
