Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Kelemen István: Sopron vármegyei jobbágyvégrendeletek - Pótlás
KELEMEN ISTVÁN SOPRON VÁRMEGYEI JOBBÁGYVÉGRENDELETEK — PÓTLÁS Kelemen István SOPRON VÁRMEGYEI JOBBÁGYVÉGRENDELETEK PÓTLÁS 2008-ban jelent meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatóságának kiadásában a Sopron vármegyei jobbágyvégrendeleteket tartalmazó forráskiadvány. (Kelemen 2008a) A kötetben 185 darab,11713 és 1847 között íródott testamentum teljes szövege került közlésre. Az újabb kutatások során további végintézkedések kerültek elő, olyan helységekből is, ahonnan korábban nem rendelkeztünk ilyen okiratokkal. Ezek a helységek a következők: Szentmiklós mezőváros2 (6. sz.), Csanak3 (7. sz.), Keresztény4 (15. sz.) és Pusztacsalád (17. sz.) falvak. A napvilágra került források új adatokat szolgáltatnak a Sopron megyei jobbágyság végrendelkezésének alaposabb megismeréséhez. Családtörténeti szempontból érdeklődésre tarthat számot, hogy egy csornai apának, anyának és fiúknak (1-3. sz.), valamint két beledi fivérnek (11-12. és 14. sz.) egyaránt fennmaradt a végakarata. A végrendelkező szándéka ellenére ismerheti meg az utókor a szováti5 Vörös Pál 1772-ben készült testamentumát (4. sz.). Az örökhagyó ugyanis, miután betegségéből felépült, úgy döntött, hogy korábban tett végrendeletét meg kell semmisíteni. Az okiratot papírra vető nótárius 1789-ben tett vallomásából kiderül, hogy Vörös Pál a végrendelkezés után egy hónappal megkérte őt, hogy tépje szét a papirost (ami ekkor még nem volt letisztázva, csak fragmentumát írták alá az elöljárók) . A jegyző ezért nem is helyezte az iratot a falu ládájába, hanem azt évekig magánál tartotta, de a megsemmisítésre nem került sor. Vörös Pál egyébként 1782-ben úgy halt meg, hogy nem tett új végrendeletet.6 Szóbeli végrendelkezés miatt alakult ki öröklési jogvita a győri püspökséghez tartozó Csanakon. 1783-ban a haldokló Szabó Mihály magához hívatta az egyik helybeli lakost, majd előadta neki végakaratát. Ezután kérte, hívja a helység elöljáróit, hogy a közhitelesség biztosítva legyen. Az örökhagyó Péter nevű fia azonban — ez eljárásban ellenérdekű sógora szerint — ravaszsággal megakadályozta ezt, így atyja írott testamentum nélkül hunyt el. 1787-ben a „tsalárd” esetről a falu elöljárósága bizonyságlevelet állított ki. Szabó Péter azzal védekezett, hogy amikor elindult az elöljárókért, atyja visszahívta, hogy már jobban van, ezért nem tesz végrendeletet. Ennek ellenére előadta halála esetére szóló kívánalmait. A csanaki elöljáróság bizonyságlevelét és Szabó Péternek a szanyi úriszékhez benyújtott instanciáját egyaránt közöljük, hisz ezek Szabó Mihály végakaratának forrásai (7. sz.).7 Dancz János magtalan beledi jobbágy testamentumát (11. sz.) a jobbágyhelyről való rendelkezés mikéntje, a földesúri jog érvényesülése és a fiókvégrendelkezés gyakorlata miatt érdemes kiemelnünk. Dancz 1797-ben végrendelkezett először, amikor szerzeményi javainak általános örökösévé tette mostohalányát és annak férjét, Dancz Pétert. Ősi, negyed jobbágyhelyét — az ahhoz tartozó külsőségekkel együtt — 500 forint fejében adta nekik. Az uradalom részéről 1798-ban a fiskális helybenhagyta a testamentumot, de hátoldalára ráírta, hogy „az helynek és irtás fundusok[na]k áltol adása tsak az M[é]l[tósá]gos Uraságnak tettszissitül 85
