Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Horváth József: Házasság, család, gyermek Győrött a XVII. században a végrendeletek tükrében
ARRABONA 2009. 47/ 1. TANULMÁNYOK 1995, 65., 61.) Vagyis már a gyermek érkezésének reménye elég volt számukra ahhoz, hogy figyelembe vegyék a vagyon felosztásánál — számolva persze azzal is, hogy nem válik valóra a remény. Mindezen adatok megerősítik Péter Katalin éppen XVII. század eleji példák alapján megfogalmazott véleményét, aki szerint: „Minden érintett valóságosan létező élőlénynek tekintette a magzatot, aki kétségtelenül megszületik és élni fog. Jogai vannak, és születése után az ellátásáról gondoskodni kell.” (Péter 2002, 10.) És egyet kell értenünk a győri példák alapján Péter Katalin egy másik fontos megállapításával is: az akkori kortársak a magzat gyakori halálának tapasztalatából sem tudatosan, sem ösztönösen nem vonták le azt a következtetést, miszerint a magzat halálára számítani kell, illetve nem kellene bizonyosan megszületendő gyermeknek tekinteni. Arra, hogy sok magzat meghalt, nem az éppen adott, élő magzat halálának a feltételezésével reagáltak.” (Péter 2002, 12.) Amint láthattuk, a testáló felnőtt gyermekei kapcsán többször említtetnek az unokák is. Egyes esetekben azért, mert a végrendelkező gyermeke már nem él, így az unokákat igyekeznek hagyományokban részesíteni: Mészáros András özvegye, Baranay Ilona például 1653-ban kelt utolsó rendelésében gyermeket nem említ, de több — legalább négy — unokának hagy valamit.111 Jelen témánk, a gyermekekkel való foglalkozás vizsgálata szempontjából érdekesebbek azok az esetek, amikor a végrendelkező élő gyermekei között osztja fel vagyonát, kisebb hagyományokban részesíti viszont tőlük származó unokáit: az ilyen rendelésekben többnyire érződik a személyes kötődés, gondoskodás is. Az 1657-ben testáló Bandi Péter gyalogvajda például örököseként feleségét és két lányát nevezi meg, unokáinak pedig több vagyontárgyat rendel: így a buzogányát Jancsi nevű, szablyáját Ferko nevű unokájának hagyja; Ferkonak szánja azon zöld gránát dolmányán lévő ezüst gombokat, melyben magát kívánja majd eltemettetni; „az Czimer Leuelemet” pedig együtt hagyja unokáinak. (Horváth 1997, 45-46.) A leány unokáknak hagyott értéktárgyak is bizonyára a személyes kötődés bizonyítékai: Balogh Gergely özvegye, Baraczkay Katalin például 1629-ben Erzsébet nevű lányától származó két unokájának, Katusnak és Illonkának — Hosszú Zabo János gyermekeinek — egy ezüst pártaövet és két aranygyűrűt hagy, hozzátéve: „ha meliknek holta történnék, egyikről az másikra maradjon. Ha penig mind az kettő meghalna, az annyokra maradjonErsebetre.” (Horváth 1995,128.) Viszonylag kis számban, de említtetnek forrásainkban keresztgyermekek is; róluk sem feledkeznek meg a végrendelkezők. Több esetben csak a keresztgyermek keresztnevét ismerjük: Benkouicz Tamás özvegye, Kömiues Margit például 1680-ban tíz forintot hagy keresztlányának, Katinak; a Benczei György özvegyeként 1645-ben testáló Szalai Ilona Mihály nevű keresztfiának hagy tíz tallért. (Horváth 1997,127.; Horváth 1996, 120.) Mások megnevezik a keresztgyermek szüleit is: így tudjuk, hogy a Castellan Mihály özvegyeként 1637-ben testáló Buyak Margit Kalmar Kristóf lányának volt a keresztanyja; míg Bandy György sajkás gyaloghadnagy keresztfia szomszédjának, Horváth Pál akkori győri főbírónak György nevű fia volt. (Horváth 1996,54., 27.) Bár a komaválasztási szokások vizsgálatához adataink elégtelenek,112 érdemes talán figyelnünk arra, hogy mindhárom említett keresztanya gyermektelen özvegyasszony, és Bandy György sem említ testamentumában saját gyermeket! A XVII. századi hazai írott forrásokban meglehetősen ritka az olyan adat, mely az „alsóbb néprétegek” gyermekeinek „mindennapjaival” — életével, játékaival stb. — is kapcsolatba hozható (Péter 1999); e fejezet zárásaképpen néhány ilyen 72
