Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Horváth József: Házasság, család, gyermek Győrött a XVII. században a végrendeletek tükrében
HORVÁTH JÓZSEF HÁZASSÁG, CSALÁD, GYERMEK GYŐRÖTT A XVII. SZÁZADBAN... erre vonatkozó utalásokat is. Darnay Balázs 1606-ban testáló házastársa például mindent férjére hagy, arra hivatkozva, hogy őt jámborul és tisztességesen tartotta; Odor János általános örökösül jelöli feleségét „az hozam uallo io daikalkodasaert”; Hans Kalbe pedig azért hagy mindent házastársának, mert az az ő betegségében vele együtt tűrt és szenvedett.70 A legérzékletesebben mindezt talán az 1638-ban végrendeletet tevő Leher János fogalmazza meg, aki mindenét feleségének hagyja, „Anna Reginának, ezokaiert, miuel eö az mi meg neuezet házasságunk ideien en uelem, es en mellettem kedues es somorusagos kérésiünkét mint az io Isten az hazassagbelieket sokta borzastani, bekessegessen es engedelmessen senuedte. De kiualtkepen az en sok es kűlömb külömb időgben ualo betegsegimben mind iot es gonost io keduel Liefern egiut senuedet, ugi hogi magais betegségre iutuan semmi nehez munkát es kement nem tud es nemis tehet melliel magat míg it ez uilagon el sustentalhassa es taplalhassa, azért enis eö neki tista szibül hagiom es telliessegessen neki aianlom’’.71 Ezen bő indoklásból képet kapunk a házasságok örömeiről és nehézségeiről, betegségekről és házastársi hűségről egyaránt. Az említett testálok — és számos további társuk — tehát részben házastársuk hűségét, odaadó gondoskodását kívánták e rendelkezésükkel honorálni. A feudális jogban hasonló célt szolgált az ún. hitbér (dós) is, ami a törvényes feleség jutalma volt a házastársi kötelesség teljesítéséért; ezt a házasság megszűnésekor az örökösök kötelesek voltak kiadni.72 Forrásainkban a dós konkrét említésével egyetlen esetben találkoztam: az 1638-ban testáló Pázmán Ferenc obervajda rendelkezik úgy, hogy ha felesége másodszor is férjhez menne, abban az esetben gyermeke köteles azt feleségének megfizetni.73 A családi konfliktusokról A boldog házasságoknál lényegesen gyakrabban fordul elő a végrendeletekben a családi konfliktusok említése. Ez részben érthető is, hiszen ez utóbbiak erősebben befolyásolták esetenként az öröklés menetét. A nagyobb gyakoriság helyes értékeléséhez figyelembe kell vennünk továbbá azt is, hogy — amint azt többen megállapították már — a testálónak utolsó akarata írásba foglalásával többek között az is célja volt, hogy elejét vegye az örökösei közötti későbbi viszályoknak; ugyanakkor maga a végrendelet is számos esetben lehetett további konfliktusok forrása.74 Emiatt a testamentumok kapcsán három formában is találkozhatunk konfliktusokkal: • a testáló elmondja azon összeütközéseit, melyek utolsó rendelését befolyásolják; • felsorolja azokat a konfliktus-lehetőségeket, amelyek bekövetkezésétől tart, és megpróbálja elkerülni azokat; • amennyiben ez nem sikerül és az ügyből viszálykodás és per lesz, annak szerencsés esetben nyoma marad a protocollumokban, vagy valamelyik későbbi végrendeletben is. Hogy az öröklés körüli konfliktusok korszakunkban nem lehettek ritkák, azt bizonyítja több más mellett az is, hogy számos végrendelkező utal ezek elkerülésének fontosságára; az 1635-ben testáló, a korszak győri viszonyai között hatalmasnak számító vagyonáról rendelkező Barbel Kristóf például mondandóját e szavakkal kezdi: „... akaruan azokaert enys holtom után io rendelést hadny, es az 63
