Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Horváth József: Adalékok a győri Szent László-kultusz történetéhez a helyi időszaki sajtó tükrében (1864-1914)
HORVÁTH JÓZSEF ADALÉKOK A GYŐRI SZENT LÁSZLÓ-KULTUSZ TÖRTÉNETÉHEZ ... szervezett nagyszabású ünnepély „a szigorúan egyházi ünnep keretét túllépve, a hazafias, nemzeti ünnep jellegét fogja magára ölteni”.40 Ugyanezen szám címlapján indul a „Szent-László király fejereklyéje Győrött” című írás, mely Balics Lajos fentebb már többször említett, három évvel korábban megjelent füzetéből közöl győri szempontból érdekes, nagyobb terjedelmű részletet.41 Míg e lapszám harmadik, témánk szempontjából izgalmas írása az ünnep előkészületeivel foglalkozik: több részletet elárul a körmenet rendjéről, név szerint ismerteti a Győrbe érkező vendégtanárokat, akik Esztergomból 150, Sopronból 94, Komáromból 22, Pápáról 51, Tatáról 35, Kőszegről 40, Magyar-Óvárról 36 diákot hoznak magukkal, a rendezvények fényét emelendő; és részletesebben ismerteti Ruschek Antal már említett, „a Franklin-társulat rendkívül ízléses kiállításában” megjelent „emléklap”-ját, megemlítve az id. Storno Ferenc által készített három illusztráció témáját is.42 A Győri Közlöny 1895. június 27-én megjelent száma lelkes hangulatú, terjedelmes tudósításban számol be az ünnepség lefolyásáról. Itt is a menet bemutatására került a hangsúly; a legjobban „a győri főgimnázium növendékeiből alakított, s Szent-László korabeli jelmezbe öltözött apródok” keltették fel a tudósító figyelmét, akik szerinte legérdekesebb részét képezték „a különben pazarfényü menetnek”; figyelemre méltó még a cikk zárása, a rendezők köszönetnyilvánításának közlése: „Mindazon mélyen tisztelt hatóságoknak, testületeknek, egyesületeknek és intézeteknek, a melyek a Szent-László ünnepen megjelenni és megjelenésükkel az ünnep fényét emelni méltóztattak, nemkülönben azon nagyrabecsült családoknak, a melyek a vendégifjuságnak szállást és élelmezést részint pénzben, részint természetben adni kegyeskedtek, valamint a nagyérdemű és lelkes városi közönségnek, amely a házak fellobogózása és díszítése által adott kifejezést hazafias érzületének, az elnökség a legmélyebb köszönetét nyilvánítja.”43 Témánkkal kapcsolatosan említendő még, hogy ugyané lapszám egy hosszabb részletet közöl Ruschek Antal „diszmüvéből”44 — ahogy azt a szerkesztő az előző számban megígérte. A Dunántúli Hírlap már június 9-én kettő, témánk szempontjából érdekes írást közöl. A címoldalon indítja a „Szent László király emlék ünnepe” című, „(Felhívás a kath. közösséghez)” alcímű írást, mely számos ötlettel szolgál a jeles évforduló méltó megünnepléséhez.45 A felhívás lényege: ne engedjük, hogy nyomtalanul múljon el e kerek évforduló! Ahogyan a közzétevő fogalmaz: „Legyen ez katholikus részről a millenium megülésének kezdete.” Figyelemre méltó az alcímhez fűzött lábjegyzet is, mely a győri „nagyobb szabású előkészületek”-re utal.46 A benne szereplő „M. A.” monogramm pedig feltételezhetően Mohi Antalt rejti, aki két évtizeden át, 1886-tól 1906-ig volt a Szent László Társulat győri csoportjának elnöke.47 A másik írás egy rövidhír: „ - A sz. László-társulat f. hó 11-én kedden d. u. 5-órakor a gymnázium nagytermében értekezletet tart. Tárgy: a Sz. László ünnepély rendezése. Erre az értekezletre a társulat tagjait, nemkülönben más társulatok és egyesületek elnökeit és tagjait ez utón és tisztelettel meghívja a társulat elnöksége.”48 A következő napokban a Dunántúli Hírlap rendszeresen beszámol az előkészületek alakulásáról. Június 13-án — több más mellett — arról olvashatunk, hogy a rendező bizottság nevében Mohi Antal, Hátzky Dénes és Acsay Ferenc kereste fel az előkészületek megbeszélése végett a megyéspüspök urat, aki „a legnagyobb készséggel Ígérte meg az ünnepség támogatását”.49 Három nappal később a rendezőbizottság felhívását, valamint a részletes programot közli a lap.50 Június 20-447