Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Prokopp Mária: A nápolyi királyi udvar Szent László tisztelete a XIV. században
PROKOPP MÁRIA A NÁPOLYI KIRÁLYI UDVAR SZENT LÁSZLÓ TISZTELETE A XIV. SZÁZADBAN A fent említett olasz kutatók Filippo Sanginetohoz kapcsolták a képet, aki Mária királyné harmadik fiának, Bölcs Róbert nápolyi királynak magas méltóságú udvari embere volt, és aki 1326-1328-ban a király fiának, Károly calabriai hercegnek a kíséretéhez tartozott Toszkánában. Őt, miután a trónörökös pár, Károly és Valois Mária fiatalon, 1328-ban meghaltak, Provence helytartójává nevezte ki Róbert király. Majd 1343. évi végrendeletében trónja egyetlen örökösének a 17 éves unokáját, Johannát jelölte meg, aki mellé kormányzó tanácsot rendelt. E tanács első tagja András herceg, a második Filippo Sangineto volt. Ő tehát Róbert király és Johanna érdekét védte. Nem valószínű, hogy András herceg meggyilkolása után a magyar párthoz csatlakozott volna, már csak azért sem, mivel Johanna eltávolította őt Nápolyból, Provence-ba küldte. Sokkal hihetőbb, hogy a század közepén, amikor Nagy Lajos magyar király volt Nápoly ura, vagy a század végén, amikor Nápolyban ismét megerősödött a magyar párt, s ezzel együtt Szent László magyar király kultusza, ekkor kerülhetett a kép a Sangineto-család tulajdonába, s festtethették a festmény hátoldalára a család címerét. Altomonte templomában, a Sangineto-család szarkofágjának oldallapján is Szent László király szobra jelenik meg, jobbjában jellegzetes attribútumával, a bárddal. A síremléken való előfordulás arra utalhat, hogy Szent László alakja a XIV. században a nápolyi Anjouk magyar trónigényét támogató párt jelképévé, patrónusává vált. Mária nápolyi királyné unokája, I. Károly Róbert magyar király (1308-1342) különös tisztelettel viseltetett Szent László és váradi sírja iránt. Ő már gyermekkorától elsajátította a magyar nyelvet, és példaképének tekintette Szent László királyt. A minden valószínűség szerint az ő megrendelésére készült az Anjou Legendárium, amelynek nagy részét a Vatikáni Könyvtár őrzi. E pompás kódexnek ma már csak töredékeit ismerjük. Jézus és édesanyja, valamint az apostolok és az egyetemes Egyház szentjei mellett kiemelt helyet kapott a képeskönyvben a Magyar Királyságban I. Károly idejében különösen tisztelt magyar, lengyel és francia szentek életének bemutatása. Szent László király ezek között is megkülönböztetett hangsúlyt kapott: 24 kép jeleníti meg a hős hadvezér és a szent király alakját. Lehetséges, hogy I. Károly Róbert, aki a nápolyi királyság jogos örökségét András fiára ruházta át, és akit 1333-ban ifjúként kísért Nápolyba, az ő számára készíttette a kódexet a királyi miniátorokkal. Ez a kódex akár eljutott Nápolyba, akár nem, beszédes bizonysága a magyar Anjou-királyok Szent László magyar király iránti kiemelkedő tiszteletének a XIV. században. E tisztelet elterjesztésében jelentős szerepe volt a miniatúrafestészetnek. A kódexek mobilitásának ugyanis nem voltak határai. A kódex miniatúraképei, amint arra Cesare Gnudi, a bolognai trecento festészet specialistája rámutatott, nem Bolognában, hanem a budai királyi könyvfestő műhelyben készülhettek a XIV. század harmadik ill. negyedik évtizedében.5 (Gnudi 1972, 569-582; Levárdy 1973; Szakács 1998.) 1385. december 31-én Luxemburgi Zsigmond ellenében, az Anjou-párti magyar urak Anjou-Durazzo III. Károly nápolyi királyt koronáztatták magyar királlyá II. Károly néven. A koronázást az összeesküvőkhöz csatlakozó Demeter esztergomi érsek végezte Székesfehérvárott a Szent Koronával, Mária lemondott magyar királynő és Erzsébet anyakirályné jelenlétében. Károly 1386. február 24-i meggyilkolása után, az ő fia, Nápolyi László szicíliai és nápolyi király érdekében tettek esküt a magyar urak Nagyváradon, Szent László sírjánál 1403 januárjában. Szent László tehát, a ná409
