Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Veszprémy László: Az invesztitúra harcok királyképe német földön és Magyarországon (László és Salamon propagandája és anna utóélete)
ARRABONA 2008. 46/1. TANULMÁNYOK válság kiindulópontja a német királyi ill. császári hatalom és a tartományok közötti mély feszültségekben keresendő, amihez a német IV. Henrik gyermekkirálysága remek gyúanyagot adott. Nem részletezve a magyarországi eseményeket, a Salamon király és a hercegek között 1071-ben kiújult ellenségeskedéseket az 1074-es mogyoródi csata zárta le, amelyben a mindkét oldalon szövetségeseket felvonultató ellenfelek közül Géza és László aratott döntő győzelmet. Salamon pozíciója az országban megingott; elmenekült, s a nyugati határszélről, Pozsonyból szervezkedett tovább, Gézát pedig királlyá koronázták. Ettől a pillanattól két királya volt az országnak, s a politikai érvelésnek is törvényszerűen ehhez kellett igazodnia. 1075-ben VII. Gergely a magyarok ügye iránt már sokkal megértőbb, mint elődje, IX. Leó. 1075-ös levelében VII. Gergely a magyar fülnek kedves szavakkal hangsúlyozta, hogy az olyan igen nemes királyságoknak, mint Magyarország tulajdon szabadságukban (in propriae libertatis statu) kell megmaradniuk. Persze hozzátette, hogy a szent és egyetemes római anyaszentegyháznak annál illőbb az ország „fiúgyermekként” való alávetése. Ebben a rövid egy mondatban benne is volt a gregoriánus politika foglalata: a szabadságot csakis a római egyház politikájának az elfogadása és követése biztosíthatja. Itt nem említette, de implicite beleérthető, hogy az a jó, alkalmas király, aki ezt felismeri és tiszteletben tartja. Ebben a megközelítésben Salamon hűbéri jellegű kapcsolata (beneficium) a pápával szemben álló német császárral VII. Gergely számára elfogadhatatlan volt, s ez a tény fel is értékelte szemében a Salamonnal szembenállókat. Tudjuk azonban, hogy ezt nem tette gátlástalanul, hanem kivárva és a körülményeket mérlegelve, meghagyva az általa támadott személynek a korrekció lehetőségét. Legutóbb Varga Gábor utalt arra, hogy VII. Gergely nézetei nem értelmezhetők úgy, mint a gátlástalan pápai uralmi vágy megnyilvánulásai, mert azok ennél az értelmezésnél sokkal árnyaltabban, sokkal nagyobb mértékben nyugodtak vallási és morális alapokon. (Varga 2003, 138.) Igaz, a regnum Ungariae sanctae Romanae ecclesiae proprium1 megfogalmazás könnyen félreérthető lehetett, pedig Gergely szerint éppen ezen alapul a királyság libertása, amit most lábbal tipor a német császár. Magának Salamonnak pedig úgy írt, hogy a helyes útra téréshez az lenne szükséges, hogy a királyi jogart az apostoli méltóság és nem a királyi méltóság adományának kellene tekintenie. Vagyis a jogar az, ami figyelmezteti az apostol utódok iránti felelősségére.2 Az árnyaltabb megközelítést az is indokolhatja, hogy VII. Gergely óvatosan támogatta a lázadókat, akár Rudolfra, akár Gézára gondolunk, s ellenfelei megtérésének a lehetőségét szinte mindvégig nyitva hagyta. Géza pártját is óvatosan támogatta, s noha szívesen ismerte el, hogy a mogyoródi csatában istenítélet történt, s a magyar királyság az égiek akaratának megfelelően jutott Gézának, a királyi cím meg- ill. odaítélésével kivárt. Német viszonylatban 1080-ban a böjti zsinaton is hasonló szellemben fogalmazott a Gergely-párt, miszerint ezentúl Henriket a hadjárataiban nem támogatják, s ő életében nem is fog több győzelemhez jutni (nullamque in vita sua victoriam obtineat). Persze, nem is cselekedett Gergely alaptalanul, hiszen magyar szövetségesei távol álltak attól, hogy Rómának alávessék magukat. Gézával és Lászlóval is igen visszafogott maradt levelezése, mivel a magyar uralkodók nem azonosultak a római egyetemes igényekkel.3 Hasonló fáziskésés figyelhető meg Gergelynél László elismerését illetően is, hiszen 1077-es trónra lépését követően csak 1079-ben nevezi 38
