Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Czibula Katalin: "Két napnak a' nagy égen nincs helye". Szent László király alakja az iskolai színpadon és a hivatásos színjátszás kezdetén
ARRABONA 2008.46/1. TANULMÁNYOK A Belső Háború hoz képest a közben elkészült nagyeposz lendületének tovább folytatását mutatja a drámai műfaj kitágításának, szétfeszítésének pillanatában. A Salamon Király dramaturgiájának (át) alakulásán az eposzíró Vörösmarty lendületét érezni. Nem pusztán Shakespeare hatását mutatja, hanem az eposz műfajában eredménnyel építkező szerző tapasztalatainak más műfajban történő kísérletét is. Eposzivá válik a zárlat is: Salamon fut, pártja elbukott. A győztesek viszont nem ujjonganak, nincs örömteli koronázás. László kardját leeresztve mondja az utolsó szavakat (az első változatban még a holtakat is számba veszi), mely keserű, nem diadalmas. A bukás tragikuma határozza meg a zárlatot: „Csak itt, hol ennyi vérünk elfolya, E’ gyász’ helyén ne kezdjünk semmit is. Fut a’ király, hatalma törve van, De a’ hadat verőnek arczain Köny áradoz, ’s a’ bús kebelbe hull. Oh ennyi karral, a’ mi itt lehullt, Világokat dönthettünk volna meg, ’S most minmagunkat törtük meg velők.” (VÖM 7. 270.) Vörösmarty tehát a XVIII. században még athleta Christiként felmutatott szent király alakját a romantikus eposz monumentális hősének köntösében bocsátja a XIX. század hivatásos színpadára. A reformkori drámairodalom Szent László-ábrázolásainak egyik utolsó kiemelkedő példája Czakó Zsigmond Szent László és kora című shakespeare-i hatásokat nem nélkülöző történelmi tragédiája. A szerző érdemeit manapság újra felfedező irodalomtörténet sem értékeli kellőképpen ezt a romantikus iróniával átitatott, a korszak értékeit egyszerre megrajzoló és megkérdőjelező, látásmódjában különleges szöveget, melyet mint színdarabot csak a szerző halála után mutattak be színpadon. A dráma egyéb erényeinek és különösségeinek sokféleségét nem áll módunkban ebben a tanulmányban számba venni, csupán a legendás király ábrázolásának érdekes alakítását tekintjük. A dráma első felében a szerző a drámai hagyományban a XVIII. század óta alkalmazott eszközökkel rajzolja meg László alakjában a tökéletes uralkodó ideálját. Bár a cím maga nem a hőst, hanem egy történelmi kort jelöl meg, az eddig elemzett drámák egyikében sincs olyan hangsúlyosan megrajzolva László alakja, mint itt. A címben jelölt kor a Salamonnal történő viszálykodás kora. Központi alakja, a hős király plasztikus hősként több oldalról megvilágítva mutatja hősiességét: trónralépése, a történelmi pillanat maga is hőssé avatja, mint azt az expozícióban Gyula nádor festi: ’’László midőn a trónra hivatott, Egy értelemmel minden rendek által: Addig fejére tenni nem hagyá A koronát, a míg Sólom király Önkéntesen le nem teendi azt. Letette az, de álszínből csupán, Mert a gyülölség benne megmaradt László iránt, s az országlási vágy: S László király örökségül kapá Azon belháborut, mely e hazát
