Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)

Maczák Ibolya: Szent László-prédikációk más szentek ünnepeire

MACZAK IBOLYA SZENT LÁSZLÓ-PRÉDIKÁCIÓK MÁS SZENTEK ÜNNEPEIRE László, mert, a’ ki ünnepeken, vasárnapokon Isteni szolgálatra nem ment, ok vét­lenül meg-taglotta” (Simon 1803, 317.) és így tovább. Emlékezzünk: Illyés egy ha­sonló struktúrájú szövegrészt zárt le azzal a fél mondattal, hogy László a fentieknek megfelelően cselekedett. Mint a fent elemzett, László-napra írt, vagy László-napra szerkesztett prédiká­ciók esetében igazoltuk, a kompiláció, a szövegátszerkesztés jelentős szerepet játszott létrejöttükben. A jelenség nem egyedi, számos hitszónok — köztük Alexovics Vazul, Bernárd Pál, Csúzy Zsigmond, Egyed Joákim, Kelemen Didák — alkalmazta ezt az eljárást. Ennek két fő indokaként általában a tanítás tisztaságához való ragaszkodást, valamint a pasztorális gyakorlat segítését jelöli meg a szakirodalom. (Lukácsy 1995, 281.) Előbbi valószínűleg nem szorul magyarázatra sem az ellenreformáció, sem az olykor az egyházi tanítással szembehelyezkedő felvilágosodás időszakát tekintve. Utóbbi szempontot tekintve pedig megállapíthatjuk hogy Illyés András megnövelte a László-prédikációk számát, Simon Máté pedig további két egyházi ünnepre bizto­sított elmondható beszédet. Mindkét szerző kötete összhangban van tehát a régi ma­gyarországi prédikációk korabeli megjelentetésének egyik fő céljával, mely szerint a jeles hitszónokok kötelessége volt, hogy széleskörű segítséget nyújtsanak azoknak a szerény képességű társaiknak beszédeik megírásához, akik számára már önma­gában e művek kiadása is segítséget jelenthetett, hiszen ezek megtanulásával majd elmondásával, esetleg hangos felolvasásával önálló invenció nélkül is képesek vol­tak hallgatóik számára újat mondani. Ezért állapította meg több ízben Kecskeméti Gábor, hogy a korszak prédikációs gyakorlatának ismeretéhez nem elegendő csupán a korabeli elméleti — azaz grammatikai, retorikai, poétikai, logikai — szakirodalom ismerete. (Kecskeméti 1995, 561; Kecskeméti 1998, 743-753.) Összességében igazolhatjuk, hogy a régi magyarországi prédikációk szöveg­­alkotási gyakorlatában a tartalmi kérdéseken túl jelentős hangsúlyt kapott a meg­fogalmazás is. Nem véletlen tehát, hogy gyakorta hivatkozottá — és a gyakorlatban alkalmazottá vált Pázmány alábbi mondata: „magam gondolatit és újomból szopott dolgokat nem irok; Isten könyvéből, az Anyaszentegyház doktorinak Írásiból vettem tanításimat (...). Valaki írásában valami jót találok, enyím.” (Pázmány 1903, XXII.) Amikor elemzéseinkben a régi magyarországi prédikációk szövegeinek kom­­pilációs összefüggéseit bemutatjuk, az egyéni szépírói invencióval szemben egy sa­játos szövegalkotási hagyományra hívjuk fel a figyelmet. Ebben pedig jelentős sze­repe van az ikonográfiái hagyománynak is, amennyiben az egykori szerzők katonaszentről írt prédikációt alkalmaznak más katonaszentre vagy szolgáról szóló prédikációt más „szolga” ünnepére. (Magyar 1996.) 127

Next

/
Thumbnails
Contents