Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Maczák Ibolya: Szent László-prédikációk más szentek ünnepeire
ARRABONA 2008. 46/1. TANULMÁNYOK Olykor szűkítette a forrásszöveget: Illyés Pázmány „A’ Sz. írás a’ hadakozó embereket, Latrones, Latroknak nevezi: jelentvén hogy közel jár a’ vitézkedés a’ latorsághoz; és nehéz ezeknek egymástól elszakadni.” (Illyés 1692, 62.) „(...) A Szent írás a hadokozó embereket, Latrones, latroknak nevezi, mint a régi deákok a vitézlő emberek színét, kik a hadnagy-körűi forgódtak, Latrones, latroknak hítták: jelentvén ezzel, hogy közeljár a vitézkedés a latorsághoz és nehéz ezeknek egymástól elszakadni.” (Pázmány 1905, 681-682.) Esetenként pedig tömörítette, egyszerűsítette a forrást: Illyés Pázmány „A Sz. írás sok helyen nevezi Istent Seregek Urának.” (Illyés 1692, 75.) „Úgy tetczik, Isaias ötven-nyólczszor, hatvan-négyszer Jeremiás és a mint másutt mondám, az 0 Testamentom két-százszor nevezi Istent, Sabaoth, seregek Urának.” (Pázmány 1905, 688.) A névcserét pedig más formában is alkalmazta: adott erkölcsi tanulsághoz — mely szerint az ellenséggel irgalmasan kell bánni — nem a Pázmány által írt, Nagy Konstantinról szóló, hanem egy Szent László életéből vett exemplumot kapcsolt: Illyés Pázmány „Jól értette ezt Sz. László Király, ki még a’ pogány ellenséget is mikor meggyőzte, levágathatni nem engedte, hanem a’ Keresztyén Tudományra taníttatván megkereszteltette.” (Illyés 1692, 76.) „Bezzeg értette ezt amaz isten-félő Constantinus, kirűl azt írja Eusebius, hogy látván vitézinek felgerjedett indúlattyát, kik egy lábig le akarták vágni az ellenséget, megkiáltatta, hogy aranyat ád, valaki elevent viszen. így az ellenség életét kincsen megváltotta.” (Pázmány 1905, 690.) Figyelemre méltók azok a vonások, amelyek a Pázmány-beszédet alkalmassá tették a metamorfózisra. Első ezek közül az, hogy jóllehet a prédikáció apropója valóban Márton emléknapja lehetett — Pázmánynak nem is ismeretes László-napra írt beszéde —, ám a szövegben összesen csak egy fél bekezdésnyi összefüggő részt szentelt a szerző a savariai szent életének, aki többé említésre sem kerül a beszédben. A rövidke életrajz — a folyamatos utalással, illetve hivatkozással szemben — szinte kínálja a lehetőséget a „személycserére”: „Mivel azért vitézségben szentségre jutott Szent Márton, én-is e jelen való órában, először rövideden megmutatom, hogy nem tilalmas, hanem böcsülletes, szükséges és Isten-előt kedves, a módgyával való vitézkedés és hadakozás. Másodszor, megmondom, mint kell vitézkedni az isten-félő kereszténynek, hogy lelkét meg-tartcsa és veszedelmes fáratságokkal elegyedett 124
