Arrabona - Múzeumi közlemények 45/2. (Győr, 2007)

H. Németh István: Városi tisztújítások a királyi Magyarországon a XVI–XVII. században

ARRABONA 2007. 45 / 2. litikai döntésekbe komoly beleszólásuk nem volt. Egyedüli kivételnek a hollandiai városok tekinthetők, amelyek gazdasági erejüket a parlamenten belül is érvényesítették.

1 A Német-római Birodalom tartományi városai kapcsán a szakirodalom a XVII. századot tekintve kifejezetten azok állami bürokratizálásáról, a városok állami közigazgatásba való betagozódásáról, kissé szélsőségesen fogalmazva, a városok „államosításáról" beszél.

2 A Francia Királyság városaiban hasonló jelenségekre figyelhetünk fel, hiszen a XVII. századra a város vezetői már leginkább az államigazgatás résztvevőiként, és nem a városok szabadon választott tisztségviselőiként jelentek meg.

3 Az osztrák városokban is hasonló jelenségekre figyelhetünk fel, mivel az eskübiztosok (Eidkommissar) szerepe a XVI-XVII. század fordulóján, majd a század második negyedétől megváltozott, és választóbiztosokként (Wahlkommissaf) döntően meghatározták a városi vezetés összetételét.

4 A magyarországi szabad királyi városok tisztújításairól csak sporadikusan rendelkezünk szakirodalmi adatokkal. A városi vezetők és testületek választását leginkább a polgári elittel kapcsolatos vizsgálatok során elemezték.

5 Valójában még arról sem született eddig összefoglaló, az összes szabad királyi városra kiterjedő leírás, hogy egyáltalán kit is választottak meg ekkor, illetve hogy kik álltak a városok élén a kora újkorban.

6 A városok közül Pozsonyban és Sopronban találkozunk az osztrák tartományok városainak nagy részében élő szervezeti megoldással, miszerint a város első emberei a polgármester és a bíró voltak. A többi városban az első ember mindig a bíró. A Kiskárpátok környékén fekvő városokban (Modor, Bazin, Szentgyörgy, Nagyszombat, Szakolca) ez a két tisztség szintén létezett, de fordított rangsorban. Itt a bíró volt a város első embere, aki a polgármester és a kapitány mellett az igazgatási és pénzügyek vezetője volt. Az alsó-magyarországi bányavárosokban és a felsőmagyarországi városokban (Kassa, Lőcse, Bártfa, Eperjes, Kisszeben, Késmárk, Debrecen) nem találkozunk a polgármester tisztével, a város vezetője vitathatatlanul a bíró volt. A városok legfontosabb testülete a 12 tagú belső tanács (szenátus), amely általában a külső tanácsból egészült ki. A külső tanácsok tekintetében sem volt egységes gyakorlat, hiszen az egyes városokban a külső tanácsnak nevezett testületek között lényeges különbséget fedezhetünk fel. Egyrészt találkozunk olyan külső tanáccsal, amely lényegében a választott község volt (Pozsony, Modor, Kassa, Lőcse, Bártfa, Eperjes, Késmárk, Kisszeben, Kismarton, Kőszeg, Trencsén, Bazin, Nagyszombat, Szakolca), ők alkották azokat a külső tanácsokat, amelyek nagy (általában 50-60, néha 100 fő) létszámúak voltak. A választások során ezek egy része alkotta azt a testületet, amelyet a polgárjoggal rendelkezők elektorainak tekinthetünk, vagyis azok, akikre a teljes polgárság, a község átruházta a választással összefüggő jogait. Emellett találkozunk egy összetettebb rendszerrel is, ahol a külső tanács kisebb létszámú, általában 24 tagból állt (Sopron, Ruszt, Selmecbánya). Szentgyörgy, úgy tűnik, kivételnek számított, mert ott a XVII. század végén csak 16 tagú külső tanácsot találunk. A tisztújítások során ezekben a városokban általában a teljes község voksolt. Találkozunk olyan rendszerrel is, amelyik a kettő ötvözetének tekinthető. A belső tanács mellett találunk egy 24 fős külső tanácsot, de egyben volt nagyobb számú választott község is, mint Breznóbányán és Besztercebányán.

7 A választások pontos időpontjai és ceremóniája még nem került a magyar várostörténet-írás által megvizsgált területek közé.

8 A magyar közigazgatástörténeti feldolgozások nagy általánosságban az évkezdetre eső ünnepeket és Szent György 58