Arrabona - Múzeumi közlemények 45/2. (Győr, 2007)

Csécs Teréz: Gúnyvers radványi Győry Ferenc királyi biztos búcsúztatására

ARRABONA 2007. 45 / 2. Sopron megyében eltiltja a még dívó sok körmenetet, újra publicáltatja a császári parancsot, mely csak egy búcsút enged meg egy esztendőben — október harmadik vasárnapján; előmozdítja a gyapjúszövést, a Rábaköz rossz útjait fákkal szegélyezi és büntetést ró a fák csonkítóira. [14388/88. sz. utasítás] Valóban megkezdődött Magyarországra nézve a rendőri állam epochája még akkor is, ha e sok rendelet legeslegnagyobb része, mint nem lehetett máskép, a papiron maradt. Mert a kir. biztosok csak rövid 1 % éven át élhettek cultiváló feladatuknak." (Marczali III. 1888,238-239.) 1785-ös nemeskéri szemleútján lépéseket tett s Sopron vármegyei archívum állapotának rendezésére is, amely II. József 1786-os, a megyeközpontot Sopron városába áthelyező rendeletével került csak megnyugtató helyre. Árnyalja ezt a helyenként ideálisnak tűnő képet, hogy II. József intézkedéseivel a kerületi biztosok nem mindig értettek egyet — köztük volt Győry is. Szembenállásukat különböző módokon fejezték ki: volt, aki nem hajtotta végre azokat a rendelkezéseket, amelyekkel nem értett egyet, vagy halogatta az utasítás végrehajtását. Volt olyan is, aki igyekezett a hazai viszonyokhoz alkalmaz (tat) ni a rendeleteket vagy az észszerűség határain belül tartani. A kezdeti, az uralkodói akaratot támogató lépéseik után azonban — Hajdú Lajos szerint — más eszközökhöz is folyamodnak a „főtisztviselők": az utasítások pontos végrehajtásával akarják bebizonyítani azok tarthatatlanságát („minél rosszabb, annál jobb"?). „Még jobban eltérnek a Főispáni Utasításban rögzített szabálytól az elméletileg (talán) legképzettebb és kétségkívül legnagyobb — és legsokrétűbb — igazgatási tapasztalatokkal rendelkező királyi biztosok: Ürményi József, Szentiványi Ferenc és gr. Győry Ferenc.. "

13 „1786-ban azonban már nemcsak a kancellária tanácsosai forgatnak olyan fegyvereket, amelyek végső soron akadályozzák az uralkodó intencióinak valóra váltását, hanem néhány kerületi főispán is. Közülük talán gr. Győry Ferencé a főszerep: ő nemcsak a megyeösszevonásokat hajtja végre vakon, hanem — szorosan tartva magát az uralkodó intencióihoz — valamennyi megyéjében az »arányosítást« is, jókora zűrzavart és felfordulást okozva ezzel." (Hajdú 1982,237., 280-283.) Az igazgatás és a bíráskodás szétválasztásával kapcsolatban szociális érzékenységéről tesz tanúbizonyságot: „Gr. Győry Ferenc királyi biztos — az 1785ben funkcióba állított új főtisztviselők doyenja, aki ekkor már csaknem 40 évet töltött el különböző tisztségekben szolgálva — a megyeösszevonásokkal kapcsolatos jelentésében kéri, hogy Vas megye (valamint a többi törvényhatóság) tisztviselőinek fizetését jelentősen emelje fel az uralkodó" (Hajdú 1982,287-288.), mivel a megyei tisztségviselők sok egyéb bevételüktől estek el a közigazgatás átalakítása során.

14 A következő évben más eszközökhöz — mondhatni „munkalassításhoz" — folyamodik, ugyancsak II. József utasításai alapján (aki jobban szerette, ha a tisztviselő inkább kérdezett, mint rosszul végzett el valamit) : „.. .a kerületi főispánok többsége azonban nem ad »jelzéseket«, hanem mechanikusan továbbítja az uralkodói parancsokat megyéihez, és csak olyan rendelkezések végrehajtását szorgalmazza, amelyek tartalmával maga is egyetért. Győry az egyik kivétel: ő állandóan kérdez, összegyűjti megyéitől a kellően »nem értett« rendelkezéseket, ezeket szolgálati úton felterjeszti, majd a választ kiadja a törvényhatóságoknak, és ezt a játékot szinte naponta kezdi elölről.... a 14710-es pátens előírta, hogy a letelepedni nem hajlandó cigányokat ki kell toloncolni a megyékből. Győri kérdései: hova?, hogyan?... [...] Győryhez hasonló fegyvereket forgatott 1787-től kezdve egyre gyakrabban valamennyi országos kormányszék, sőt maga a kancellária is."

15 (Hajdú 1982, 346.) 210