Arrabona - Múzeumi közlemények 45/2. (Győr, 2007)

Tóth Imre: Képviselőválasztások Sopronban a XX. században

ARRABONA 2007. 45 / 2. tői kialakuló sajátos „kirakatszocializmus" révén új fegyverrel gazdagodott a helyi politika eszköztára. Sopron, visszaszerezve valamit egykori történelmi szerepéből, újra „Nyugati Kapu" lett, ahol az országba érkező külföldiek első benyomásaikat szerezhették a szocialista rendszerről. Egyre nagyobb súllyal esett a latba, hogy a városba érkező külföldiek itt hagyott valutája jelentősen hozzájárul az ország fizetési mérlegének javításához. Az egy lakosra jutó tőkés idegenforgalmi bevétel az országos átlag tízszerese volt. (Szántó 1985,126.) Ez újabb érv volt, melyet a hatalom akceptálni volt kénytelen. A technokrata szemlélet lassú elterjedésével ráadásul elsősorban közgazdászokból álló pártelit váltotta föl az addigi hagyományos apparátust. Az új káderpolitika immanens eleme a szakértelem lett, szemben a korábbi megbízhatósággal. A városi pártvezetés (főleg a gazdaságpolitikai titkárság) kemény lobbi küzdelmeket folytatott — nem egyszer a megyei pártbizottság akarata ellenére — hogy a rendkívül elmaradott infrastruktúra fejlesztéséhez támogatást szerezzen, és a város iparpolitikai mozgásterét tágítsa. Hasonlóképpen, Győrt kikerülve próbált eljárni a tanácsi vezetés is, hogy a hiányzó anyagi erőket biztosítsa. Mindemelett gyakrabban sikerült forrásokat szerezni a városnak, többek között az Országos Tervhivatal elkülönített tartalékaiból is,

11 s ezeknek köszönhetően — különösen a nyolcvanas években — számos eredmény született, különösen a városépítészetben, a lakásberuházások és az infrastruktúra területén. A gazdaság terén a „gyáregységek városában" felerősödő önállósodási törekvések egyre inkább találkoztak a központi akarattal. (Szántó 1985,22.)Mindez azonban nem változtatott azon, hogy a parlamentarizmus elvei nem juthattak érvényre, s így a képviselők tevékenysége is formális maradt. A szocialista korszak legjelentősebb választójogi változására, az 1983. évi alkotmánymódosítás során került sor. 1983. évi III. törvény bevezette a kötelező kettős jelölést. A változások következtében az országos listák mellett 352 képviselő egyéni választókerületből jutott a parlamentbe. Ez a rendszer hosszú idő után a helyi érdekek képviseletére helyezte a hangsúlyt. (A 352 egyéni képviselő mellett csupán 52 fő jutott a parlamentbe az országos lajstromról, elsősorban az állami, párt és társadalmi szervek helyi érdekekhez kevésbé kötődő személyiségei.) A fenti törvény jegyében először 1985-ben rendeztek választásokat az országban. A soproni jelölőgyűlésen is elhangzott, hogy az új választási rendszer a „demokratizmus továbbfejlesztésének egyik legfontosabb vívmánya". A Hazafias Népfront megyei bizottságának megbízottja hozzátette: „El kell érnünk, hogy a választási voksokért való küzdelem mindenki számára a korábbinál természetesebb legyen, hiszen ezt akarja a közösség."

12 A küzdelem valóban élénkebb volt, mint korábban, ám radikális változás nem történt. Mindkét soproni választókerületben „régi" új képviselő kapott mandátumot. A 14. számúban Szigethy Dezsőt, a Vasöntöde osztályvezetőjét, a 15.-ben Weiszböck Rezsőnét, a Soproni Szőnyeggyár igazgatóját választották újra. (Pótképviselőnek Egresits László vízvezetékszerelőt és Rákóczy Gyöngyi orosz-történelem szakos általános iskolai tanárt választották meg.) Szigethy az érvényes szavazatok 56,2 százalékát, Weiszböckné 50,3 százalékát szerezte meg. Noha a százalékos arányok valódi küzdelmet sejtetnek, igazi versengésre, a polgári és politikai szabadságjogok kiteljesedésére csak az 1990-es választások alkalmával került sor. 114