Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)
Tanulmányok - Szabó Ádám: Dominus. Újabb ún. „Dunai Lovasistenek” ólomtábla Pannoniából
ARRABONA 2007.45/1. TANULMÁNYOK Az alsó jelenetsor a következő, balról jobbra: A bal felső sarokban egy jobbra forduló hollóforma madár látható nyugalmi helyzetben, lába alatt semmi nincs. Alatta és mellette húzódóan egy kos csontvázszerű ábrázolása látszik. Alattuk három, vízszintesen egy vonalban és egymástól egyenlő távolságra elhelyezkedő gömb látható. A gömbök alatt egy jobb felé néző, vízszintes helyzetben ábrázolt hal látszik, amelynek gerincét kiemelte a tábla öntőformájának készítője. A bemutatott ábracsoporttól jobbra egy mozgásban levő emberalak látszik. Az emberalak teste szemben áll, feje a tábla bal széle felé fordul (törzséhez képest jobbra), szeme és profilja kiemelten látszik. Jobb lábát felemeli, súlypontja a bal lábára nehezedik, azonban bal lába alatt semmi szilárdat nem ábrázoltak, így mintha lábujjhegyen a levegőben állna. Másik lábfeje szintén nem látszik, mintha a lábszárral egyvonalban lefeszítve ábrázolnák. Bal karját vállból fölemeli és könyöknél a fejéhez hajlítja, mintegy megtámasztva azt. Jobb karja nem látszik, esedeg a törzs körül ábrázolt ferde vonások mutatják, hogy jobb kezét a bal csípőjére helyezve karját a testéhez szorítja. Mozdulata táncoló. Térdei között arányos távolságban egy, az eddigieknél nagyobb méretű gömb helyezkedik el (a táblán ábrázolt gömbök közül a legnagyobb), mintázata nem vehető ki. A táncos mellett, tőle balra a tábla alsó jelenetsorának síkját függőlegesen átívelő, hosszúkás, ívelt alakzat látszik, amely talán egy kandeláber, esetleg fa. Tetején stilizált, ferde síkban ábrázolt ovális kör jelképezi a lámpatartó tálcát, vagy a fa koronáját. A kör összeér a kos vázával, amint a törzs is összeér a táncoló alak bal könyökével. Az ívtől jobbra egy fél térdére ereszkedő, bal felé forduló ember-alak látszik, aki bal talpával és jobb térdével a tábla alapvonalára nehezedik, az íves fatörzs vagy kandeláberláb alapsíkjával egyvonalban. Jobb kezét bal combjára teszi, bal kezét a fejéhez emeli. A fejrészénél látszó körvonal arányaiban jóval nagyobb, mint amennyire alakjához képest lennie kéne, közepéből egy kisebb gömbszerű rész emelkedik ki. Feltehetőleg ez utóbbi a feje. Ezáltal az ábra úgy is értelmezhető, hogy a vállán egy nagyobb kör (esetleg gömb) alakú tárgyat hordoz, amelyet kezével tart. Mellkasa felső része erősen kiszélesedik, és két halmot formáz, amelyek női mellekre emlékeztetnek. Bal lábszára az ívelt fatörzsbe vagy lábba csatlakozik, úgy, hogy utóbbi eltakarja, azaz mögé helyezte lábát. Feje felett három, az egyenlő oldalú háromszög csúcsai szerint rendezett kisebb gömb helyezkedik el, hasonló a felső ábracsoportban a felirat alatt látottakhoz. A háromszög alapvonala a fej vonalán nyugszik, csúcsa a képsík bal felső sarka felé mutat. A féltérdén nyugvó alaktól jobbra, a tábla alsó részét egy tripus ábrája uralja. A tripus lábai kissé feljebb vannak, mint a tábla alapvonala. Bal felé eső lábának könyökhajlatához egy felülnézetben ábrázolt halféleség csatlakozik jobbról a szájával, farka majdnem a tripus középső lábáig ér. A tripus asztallapja felett három, egymás mellett vízszintes vonalban elhelyezkedő gömb látható, amelyek felett egy-egy oválisba hajló, a gömbökkel azonos szélességű alakzat látható. A tripustól jobbra egy bal felé forduló páva áll a tábla alsó szélén. A pávától jobbra, egyben az alsó jelenetsor utolsó —jobb szélre eső — ábracsoportja látható. Alul, a tábla alsó szélére állítva, egy kétfülű borkeverő edény—kratér—látható. Szájának bal széléből egy eszköz többszörösen tagolt, hosszú nyele áll ki. A kratér szája felett három darab egyenlő oldalú, és felfelé mutató háromszögalak látható. Az alakzatok egy merőlegesen egyik csúcsával lefelé mutató egyenlő oldalú háromszög hegyein helyezkednek el. A legszembetűnőbb újdonságot a quadratai tábla felirata hordozza, amely a tábla felső széle alatt foglal helyet, középtájon. Az 5-5,5 mm magas kapitális és domború, a táblával együtt öntött betűk a pénzérméken látható, azaz a pénzverdék ál98