Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)
Tanulmányok - Csiszár Attila: Ácsolt gabonatároló ládák (hombárok) a Rábaközben
ARRABONA 2007.45/1. TANULMÁNYOK zött halt meg, a rendőrség Bécsben le akarta tartóztatni, ám ő öngyilkos lett. Pazarló életmódja és a vele kapcsolatos pletykák ellenére a korabeli publicisztikai írások alapján Somogyi Dezső bőkezűségéről és adakozókedvéről is híres volt. Az I. világháború idején támogatta hadbavonult munkásainak családjait, anyagi áldozatokat hozott a hadbavonultak megsegítésére és kastélyának több szobáját kórháznak rendezte be, ahol sebesült katonák számára nyújtott ellátást. 20 (2. kép) Széles látókörű, több nyelvet beszélő, modern gondolkodású emberként jellemezték. Halála után birtoka ügyében csődbíróság járt el. A levéltári források tanúsága szerint 1926-ban a gazdaság nagyon nehéz helyzetben volt, még a mezőgazdasági munkásokkal szemben vállalt kötelezettségeit sem tudta teljesíteni. 21 Ezután a területet gróf Csáky Károly, 1923-tól 1929-ig a Bethlen-kormány honvédelmi minisztere, és felesége, Ordódy Lili vásárolták meg, akik egy mosonszolnoki birtokosnak, Rosinger Károlynak adták bérbe. Ő feltehetően Rosinger Józseffel együtt gazdálkodott a birtokon. 22 Bár bérleti szerződésük eredetileg 1936-ig szólt (Kerekes é.n. 148.), a birtok 1931. évi tulajdonosváltása után egyikük neve sem szerepel a levéltári forrásokban Rónafő pusztával kapcsolatban. A birtok haszonélvezeti joga 1931-ben zár alá került és árverésre bocsátották. 1931. augusztus 5-én a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vásárolta meg, s még ugyanebben az évben nemes Leitner Zsigmondné tulajdonába került. 23 1931-től a birtok intézője Csáky József volt, aki, bár gazdatiszti oklevéllel nem rendelkezett, több évig állt az uradalom szolgálatában. Egy 1932-es levéltári forrás szerint 16 cseléd szolgált Rónafőpusztán. 24 1934-ben a birtok kiterjedése 1360 katasztrális hold és 989 négyszögöl volt. 25 2. kép A rónafői kastély mai állapotában (Varga Noémi felvétele) 178