Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)
Tanulmányok - Csiszár Attila: Ácsolt gabonatároló ládák (hombárok) a Rábaközben
VARGA NOÉMI ... TELEPÍTÉSEK A MAGYARÓVÁRI JÁRÁSBA 1938-40-BEN • •. Varga Noémi „... HOGY... EZEN A VIDÉKEN LEGYENEK ŐRÁLLÓI A MAGYAR ÉLETNEK" TELEPÍTÉSEK A MAGYARÓVÁRI JÁRÁSBA 1938-40-BEN KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A RÓNAFŐI TELEPÍTÉSRE 1938-40-ben a korabeli telepítési tevékenység eredményeként hat telepes község, csoportos telep jött létre a magyaróvári járásban. Ezek a következők voltak: Kisudvar, Kisnyilas, Pünkösdvásár, Rohrerföld, Jánosháza és Rónafő. 1 A telepítési törvény és gyakorlati megvalósítása A telepítések törvényi háttere az 1936. évi telepítési törvény volt. Ennek előzményei az 1920-as évekre nyúlnak vissza, amikor a Nagyatádi Szabó István-féle földreform hibáit, hiányosságait látva néhány politikus és társadalomtudós felvetette egy újabb földreform szükségességét. Az ugyanis már röviddel a földreformtörvény megalkotása után kiderült, hogy a szegényparasztoknak juttatott néhány holdas parcellák életképtelenek és nem biztosítják egy család megélhetését. A telepítés ügye Gömbös Gyula miniszterelnökké választásával került előtérbe. A kormány törekvéseinek kedvezett, hogy az 1930-as években a közép- és nagybirtokosok sem tiltakoztak egy mérsékelt földreform ellen, amit szinte valamennyi politikai párt — beleértve a szélsőjobb- és szélsőbaloldali pártokat is — a zászlajára tűzött. Ezért a birtokosok jobbnak látták, ha ők sem zárkóznak el előle és javaslataikkal, kezdeményezéseikkel részt vesznek az új törvény kidolgozásában, így védve érdekeiket. Engedékenységüknek másik oka a gazdasági világválságban keresendő, amely ekkorra már elérte Magyarországot, különösen a mezőgazdaságból élőket sújtva. A telepítési törvényjavaslatot Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter 1936 januárjában ismertette a Nemzeti Egység Pártja előtt. 1936 tavaszán terjesztették a parlament elé és még ugyanebben az évben megszületett az 1936. évi XXVII. törvénycikk, „a telepítésről és más földbirtokpolitikai intézkedésekről". A törvény 1937. augusztus l-jén lépett életbe. A minisztérium telepítési osztályát sok kritika érte a végrehajtás lassúsága miatt, annak ellenére, hogy a földbirtokok megvásárlása és a telepítés előkészítése már 1936 nyarán megkezdődött. A törvény végrehajtásának szociális szükségessége mellett 1938-tól egyre erősödtek azok a hangok, amelyek a telepítést elsősorban nemzetvédelmi szempontból tartották fontosnak. Ekkor indult el a kollégiumi ifjúság telepítési mozgalma is, amelynek célja az volt, hogy a telepítés ügyének társadalmi támogatottságot szerezzen. A mozgalmat a Debreceni Református Kollégium indította azzal a szándékkal, hogy az ország minél több pontján alakuljanak olyan közösségek, amelyek támogatják egy-egy család áttelepítését. Nem a földkérdés politikai megoldásába akartak beleszólni, hanem az adott viszonyok között szerették volna biztosítani azt, hogy „a magyar föld a magyar nép kezére kerüljön, és ekként a fajmagyarság jövőjének szilárd alapjává lehessen". (Csizmadia 1990, 40.) A mozgalomhoz 1940-ben csatlakozott a Pápai Református Kollégium is, mivel a dunántúli telepes közösségek Debrecenből való irányítása meglehetősen nehézkes volt. A két kollégium azonban más-más szerepet töltött be a mozgalomban. Míg a debreceniek elsősorban családok telepítésével foglalkoztak, addig a pápaiak a már áttelepült családoknak kívántak segítséget nyújtani. Rendkívül fontosnak tartották ugyanis — különösen a határszéleken —, hogy a telepesek 173
