Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)

Tanulmányok - Szőnyi Eszter: Győr-belvárosi ásatások

SZŐNYI ESZTER GYŐR-BELVÁROSI ÁS A ! 6. kép Bástya u. 33. Metszet a római rétegekkel núsága szerint. (6. kép) Ezekből felületben a gépi rombolás miatt semmit sem lehetett kibontani, mindössze egy, a telek déli határán, metszetben jelentkező altalajba mé­lyülő gödröt figyelhettünk meg (25. objektum). Az objektum feltehetőleg kút volt, teljes feltárására azonban statikai okokból sem volt lehetőség. Mivel a járdaszint­től mért 2 méteres mélységig korábbi gépi bolygatás miatt nem dolgozhattunk, ezen kívül közműárok valamint egy statikai szonda is rombolta területünket, nem tud­tuk megállapítani, hogy III—IV. századi jelenléttel számolhatunk-e a területen. Az I. század végéről - II. század elejéről származó leleteket tartalmazó réteg -230-240 cm mélységben jelentkezett. Az alatta talált vastag, szürke, szénszemcsés feltöltés­ben, és a legalsó, szürke, homokos kultúrréteg tetején már kizárólag I. század első felére keltezhető leleteket találtunk. Érdekességként megemlítem, hogy az említett szénszemcsés réteget a 25. objektum betöltésében is megtaláltuk, megsüllyedve. El­képzelésünk szerint tehát a „kút" már a II. századra használaton kívül került. Az észa­ki részen római rétegeket nem találtunk, természetesen másodlagos helyzetben egy­egy római lelet előkerült. Megemlítendők viszont a telek északi részén megfigyelt középkori jelenségek, amelyek ráhúzódnak a Duna partjának lejtőjére. A Zsigmond korától a XVI. század végéig tartó másfél évszázadban legalább hat építési, illetve használati periódust tud­tunk elkülöníteni. Ezek közül különösen érdekes egy sövényfonatos, paticsos, deszkapadlóval ellátott építmény részlete, egy tímárműhelyhez tartozó, fával bélelt cserzőkád, betöltésében bőrmaradványokkal és egy deszkával bélelt kút. Az ún. „nagy beásás" talán már a török kori erőd építéséhez kapcsolódó tereprendezés része. Eb­ből igen gazdag leletanyag származik, többek között egy reneszánsz étkészlet arany­szálakkal díszített kése és nyárs alakú „villája". 115

Next

/
Thumbnails
Contents