Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)
Tanulmányok - Szabó Ádám: Dominus. Újabb ún. „Dunai Lovasistenek” ólomtábla Pannoniából
SZABÓ ÁDÁM DÓK ven szereplő, római kor előtti, valószínűleg illyr gyökerekkel rendelkező istenségekkel, akiknek a római korban oltárai és szentélyei álltak Dacia, Pannónia és Moesia területein. Az azonosság kétséget kizáró bizonyításához azonban még adatokra van szükség. 5. Az ún. „Dunai Lovasistenek" táblácskái által képviselt kultusz főalakjai eszerint egy, a római kor előtti Illyricumban már tisztelt, feltehetőleg illyr eredetű Holdistennő és Napisten vagy Nap-hérosz, vagyis nem a táblákon szereplő, eddig jobb híján nevet adó lovasok lehetnek, akik mellékalakok. 6. A barátföldpusztai tábla dedikációja a párhuzamként hozható oltárdedikációkkal együtt, azonosság esetén, támogatja azon felvetést is, hogy adott szentélyek (valószínűleg Dom/i/nus és Dom/i/na) kultuszképeinek kicsinyített másolatairól lehet szó az ún. „Dunai Lovasistenek" táblák esetében. 7. Újabb adat előkerültéig (egyelőre feltételesen), az ún. „Dunai Lovasistenek" táblácskák által képviselt vallási irányzatot — Ljubica Zotovic és Tóth István ikonográfiái alapú meglátásaira is támaszkodva —, a quadratai (barátföldpusztai) tábla felirata és a vele összefüggésbe hozható oltárdedikációk alapján inkább Dominus/Domnus és Domina/Domna kultuszaként lehet meghatározni. JEGYZETEK 1 Vö. Visy 2000.; Visy 2003.; A Quadratában állomásozó csapattestekhez ld. Lőrincz 2001, p. 44 nr. 49 coh. MI voluntariorum civium Romanorum 118/119-től a III. század elejéig Quadratában állomásozott és coh. III Alpinorum equitata — a III. század elején helyezték Dalmatiából Pannoniába - Quadratába, ahol a század végéig állomásozott, ld. uo. p. 28 nr. 3 — akár e csapat egyik katonája is hozhatta a táblát. 2 Köszönöm Ászt Ágnesnek, hogy hozzájárult a közléshez; köszönöm továbbá Bíró Szilvia, Harsanyi Eszter, Mráv Zsolt, Sorin Németi, Anna Ruggeri és Tóth Endre technikai és lektori segítségét; a tábla első nyomtatásban megjelent képét ld. még in: Bíró Szilvia (szerk.): Rómaiak nyomában... Az elmúlt 15 év római koros ásatásai Győr-Moson-Sopron megyében. Kiállításvezető — Auf der Spur der Römer... Archäologische Forschungen zur Römerzeit in den letzten 15 Jahre in Comitat Győr-Moson-Sopron. Ausstellungsführer. A Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Kiállításvezetője 1, Győr 2006, 53. 3 Az ún. „Dunai Lovasistenek" esetében csak a legjellemzőbbnek tartott táblákat válogatták a képanyagba. 4 Krunic 1995, 163-172.; Taceva 2000, 231-245.; Gábor 2003, 449-466. 5 Németi 2005,200-218.; korábban a dáciai táblákat Bärbulescu 1984, p. 31, p. 122,146,181,206,211. helyezte el a tartomány vallási életének keretei között. 6 Zotovic 1998, 63-75.; Tóth 2003, 467-480. 7 CMRED Hl. 29,101,188,192,194,189,191. ATudor által említett de nem közölt egyetlen latin feliratos táblára (nr. 53) nem találtam rá. 8 Krunic 1994-1995 (1995)) op. cit., p. 163-164. 9 Vö. Ihm és Neumann 1905, ccol. 1301-1302 és ccol. 1305-1309; Drexler 1890, ccol. 1755-1769; Peter, 1884-1886, col. 1199; A Dominus — Domnus illetve Domina — Domna syncopálódáshoz ld. Fehér 2007, 373. 10 Vö. még Wollmann 1996, 220. 11 Ld. még Bärbulescu 1994, 166. 12 A nevekhez és a társadalmi helyzethez alapvetően Pannoniára vonatkozólag de illyricumi és birodalmi kitekintéssel ld. pl. Mócsy 1959 és Barkóczi 1964,257-356.; a nevek elterjedéséhez vö. OPEL I 2-IV, 1999-2005. 13 AFRICA PROCONSULARIS: Carthago — AÉ 1940, 54 = ILTun 1944-, 1059: Erucius Domino v(otum) s(olvit) l(ibens) a(nimo); MAURETANIA CAESARIENSIS: Caesarea — CIL VIII, 20969a: M(arcus) Iulius Rogatus | Domino votu(m) s(olvit) l(ibens) ani(mo) 103