Arrabona - Múzeumi közlemények 44/2. - A Castrum Bene Egyesület 12. Vándorgyűlése (Győr, 2006)
Feld István: A várkutatás, mint történeti diszciplína. Bevezetés egy konferenciakötethez
FELD ISTVÁN A VÁRKUTATÁS, MINT TÖRTÉNETI DISZCIPLÍNA ferencia, melynek bevallott célja az eddig feltárt történeti, hadtörténeti, művészet- és építészettörténeti, régészeti forrásanyag interdiszciplináris összegzése volt. Az elmúlt közel húsz évben időközben már két — egy nemzetközi és egy hazai — ágon futó rendezvénysorozat előadásai ugyan csak részben kerültek közzétételre 48 , az azonban aligha vitatható, hogy számos további tanulmány megszületéséhez is hozzájárultak. 49 Engel Pál munkásságának ismertetése ugyanakkor nem képzelhető el a ma legteljesebb középkori váradattárat is magába foglaló, 1996-ban kiadott archontológiája illetve a 2001-ben közzétett adatbázisa 50 említése nélkül. Ezek még hosszú ideig nélkülözhetetlen kiindulópontként szolgálnak a magyarországi vártörténet további tisztázásra váró kérdéseinek vizsgálatához. Itt elsősorban az egyes vár- és váruradalom-történeti feldolgozásokat kell megemlíteni, melyek kiemelkedő példái közé tartozik a legújabb irodalomból Iván László visegrádi 51 és Mészáros Orsolya szigligeti 52 monográfiája. Sajnálatos ugyanakkor, hogy szerzőik — bár mindketten régész végzettséggel is rendelkeznek — nem vagy alig hasznosították e várak régészeti kutatásának eredményeit. Általánosságban is megállapítható, hogy várkutatásunk nagy adóssága a feltárt leletanyagban és az építményekben megtestesülő régészeti forrásanyag részletekbe menő, történeti célkitűzésű értékelése. Meggyőződésünk ugyanis, hogy csak az összes, rendelkezésünkre álló forrástípus együttes értékelésével ítélhetők meg az eddig kutatásban felmerült kérdések közül — felsorolásunk természetesen korántsem tart igényt a teljességre — a korai erősségek időrendi helyzete és szerepköre, az írott források terminológiájának (curia, castrum, castellum, turris) azonosítása a régészetileg is megfogható Árpád-kori jelenségekkel, a korai nemesi várak lakottsága, lakó- és székhelyszerepe, a késő középkori uradalomközpontok és rezidenciák reprezentációs, gazdasági vagy hadászatijelentősége, sőt — Koppány Tibor e témával foglalkozó, hatalmas adatgyűjtésen alapuló munkája 53 ellenére — csak e módszerek alkalmazásával tisztázhatók a középkorvégi castellumok speciális jellemzői is. Természetesen a várkutatás történeti megközelítése nem korlátozódott csupán a középkorra, ahogy a Gerő László szerkesztette 1975. évi várkönyv, a műemléki és a vártopográfiák, a Castrum Bene konferenciák vagy épp Iván László utóbb említett kötete sem tekintették vizsgálatuk felső határának a mohácsi csata évét. Utóbbi fejtegetéseink során főként csak módszertani okokból szenteltünk nagyobb figyelmet a XIII-XV. századnak, hisz itt volt tetten érhető a legjelentősebb változás az utóbbi ötven év kutatásában. Alig tagadható ugyanis, hogy kora újkori vár és erődépítészet történeti vizsgálata nem kevésbé fontos eredményeket mutathatott fel a XX. század második felében, különös tekintettel a török ellenes végvárrendszer kérdésére — ennek behatóbb ismertetésére azonban most nem vállalkozhatunk. Ki kell azonban emelnünk, hogy a jelentős mennyiségű — s hagyományos adatbázisokban már aligha összegezhető — levéltári anyag módszeres feldolgozása és kiértékelése e korszak vonatkozásában is főként az utóbbi évtizedekben gyorsult fel. Itt elsősorban Pálffy Géza munkásságára kell utalnunk, aki nem csupán a védelmi rendszer már a késő középkorban megindult kiépülésének szakaszairól tett közzé alapvető tanulmányokat, 54 de behatóan foglalkozott a korszak térképészeti és várábrázolásaival is. 55 Ez utóbbi kérdéskör — azaz a képi források értékelése és hasznosítása — azonban már ugyancsak meghaladja jelen áttekintésünk célkitűzéseit. 13
