Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)
Tóth Endre: Valeria vége
ARRABONA 2006. 44/ 1. TANULMÁNYOK Rinya (1271: Reynna) esetében nyelvészeti vizsgálatra lenne szükség, hogy a szó lehet-e római kori név fennmaradása. Településnév jóval kevesebb maradt fenn: Savaria - Sabaria/Szombathely, Scarabantaa-Sopron (Kr. u. 572), Vindobona Wien. 19 A Kelet-Dunántúlon, tehát az egykori Valeria tartomány területén hiányoznak az antik eredetű földrajzi nevek, 20 bizonyítva a lakosság gyökeres megváltozását, 21 provinciálisok eltűnését, ami kizárja az együttélést az új lakossággal. A fel nem használt új építkezések Sopianaeban és Ioviában nem csak azt bizonyítják, hogy a lakosság elhagyta otthonát, hanem azt is megtudjuk: a provinciálisok a létbizonytalanság ellenére a tartományi életük legvégén sem foglalkoztak a meneküléssel, hanem a megszokott módon éltek. A provinciálisok a távozásuk előtti évtizedben a súlyos helyzet ellenére nem gondoltak lakóhelyük elhagyására. A barbár támadások, vonulások és pusztítások ellenére biztosnak érezték jövőjüket, ha nagy temetőépületet emeltek és bővítettek. 22 A 380-430 közti évtizedekben a lakosság minden nehézség ellenére a megszokott módon élt. Ha nem így lett volna, aligha telepszik le a Délkelet-Dunántúlon Valerius Dalmatius Lugdunensis tertia egykori helytartója. 23 A senator ebben a kritikusnak minősített időben, a 390-es években költözött át vagy tért vissza DK-Dunántúlra. 24 Ez a jól ismert esemény mintha mégsem lenne elég indok arra, hogy Valeria helyzetét az utolsó évtizedekben ne lássuk olyan lesújtónak. Ez persze csak annyit jelent, hogy a tartomány sorsa a nyugat-római állapotoknál nem volt sem jobb, sem rosszabb. Nyomatékosan figyelmeztet azonban arra, hogy a romanizáció egyik leglátványosabb következményével, a római módon megépített lakóhelyekkel ellentétes életmódbeli változásokat — azaz, a lakókörülmények romlását — konkrét bizonyítékok nélkül nem lehet automatikusan a „vég kezdeteként" értékelni. 25 Ezek sokkal inkább a tartomány feladása utánra keltezhető jelenségek. Amit mi jól tudunk: hogy rövidesen be fog következni az összeomlás, azt Valeria és Pannónia Prima lakosai provinciális létük utolsó 50 évének legfeljebb csak a végén látták. Addig pedig miért felejtették volna el a mészégetést és a kőépítkezést? A lakosság gyors távozása a Kelet-Dunántúlról nem ad feleletet arra, hogy mikor és hogyan történt a menekülés. Az ok világos: a hun hatalom terjeszkedése a Dunántúlra, azaz a birodalom határain belülre. Önként menekült-e el azonban a lakosság, vagy valamilyen módon még szervezett volt-e a kiürítés? A nyugat-római vezetés szerződés következtében adta-e át a tartományokat a hunoknak, amint arról a feldolgozásokban általában olvashatunk. Valeria utolsó évtizedei történetének a két legneuralgikusabb pontja: 1. Valeria polgári helytartóságának hiánya és a ducatus feltüntetése a Notitia Dignitatumban; 2. mikor és hogyan került a Dunántúl hun kézre, valamint a két probléma esetleges okozati összefüggése. Az első kérdésre más alkalommal kísérlek meg feleletet adni. A dunántúli római tartományok, elsősorban Valeria korszakzáró eseményének, a tartomány hun kézre kerülésének az időhatárait reménytelen feladatnak látszik meghatározni, mert az írott forrásokban a feladással kapcsolatban hozható közvetlen adat nem maradt fenn. A pannon tartományok feladására vonatkozó nézetek elsősorban Valeria átadása körül alakultak ki; később került volna sor Pannónia Prima átadására. Alföldi András 26 követte O. Seeck 27 véleményét, amikor Valeria átadását a hunoknak a tartomány hiányával a Notitiaban indokolta. Alföldi az átadás dátumára is következtetett. Miután igazolta, hogy a 4. század utolsó harmadában a valeriai limitaneusok többsége még a helyén állomásozott, külpolitikai okokat talált alkalmasnak arra, hogy a feladás időpontja mellett érveljen. Mivel a hunok 582
