Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)

Takács Miklós: A Ménfőcsanak – Szeles dűlői lelőhelyen 1990–91-ben feltárt, Árpád-kori veremházak

ARRABONA 2006. 44/1. TANULMÁNYOK ajánlatosabbnak tűnt a pusztán formai szempontokra koncentrálni. Annál is inkább, mert magukban az átégett oldalú gödrökben elég gyakran kerülnek elő olyan lelettípusok: pl. cserépedény-töredékek, vagy átégett állatcsontok, amelyek inkább a tűzhelyként történő használatot látszanak erősíteni. A tüzelőberendezések formai beosztásának egy további lépéseként egyszerűsítettem a kőkemencék besorolását is. Összevonva azon kemencetípust, ahol csak egy boltozatlan kőkoszorú jelentette a tüzelőberendezést — az 1990-es évek elején kidolgozott terminológia szerinti kőtűzhelyt

37 — , valamint az olyan, szintén kövekből épült tüzelőberendezést, amelynek zárt a teteje.

38 Tettem ezt amiatt, mert a feltárt veremházak túlnyomó többségénél a kövekből felrakott tüzelőberendezés szétrombolt állapotban kerül kibontásra. Egy olyan állapotban, ahol már lehetetlen eldönteni, nyitott volt-e kőkoszorú, vagy volt-e esetleg a tetején vízszintes állású zárókő. A kemencetípusok közt helyet kapott a vegyes falazatú, azaz a kövekből és agyagból fölépített kemence is. Bár e típus a középkori Magyarországon — és ezen belül is különösképpen a Kisalföldön,

39 vagy Buda környékén

40 — inkább az Árpád-kor második felére volt jellemző, mégis felvettem azt az osztályozási szempontok közé. Hiszen e szempontoknak nem csupán a korai Árpád-kori veremházak besorolására kell alkalmasnak lenniük. Itt kell azt is megjegyeznem, hogy az „átlagos" kőkemencék esetében is elég gyakran kitapasztották agyaggal a hézagokat. E tapasztás azonban egyáltalán nem hasonlítható például a Mosonszentmiklós-Pál-majori lelőhelyen megfigyelt vegyes falazatú kemencéhez. A vegyes falazatú kemence esetében ugyanis az agyag felhasználásának a mértéke jóval nagyobb. Ez utóbbi esetben ugyanis az agyag már a falazat szerepét tölti be, és nem csupán a hézagok kitöltésére szolgáló tapasztás anyaga. A felosztás utolsó helyén a több fűtőberendezés esetét illesztettem a szempontrendszerbe. Az Árpád-kori köznépi házépítés esetében ez két esetet jelenthet — egyetlen várpalotai veremház kivételével, ahol két, egymás mellé épített kőkemence állt.

41 A tipizálható esetek tehát vagy azt jelentik, hogy egy-egy adott házban kő-, illetve agyagkemence is volt, vagy pedig azt, amikor a verem sarkában álló kő- vagy agyagkemencét egy, a ház közepén álló, nyílt tűzhely egészíti ki. A sarokban álló kemence és a ház közepén levő nyílt tűzhely együttesét Méri István olyannyira jellemzőnek tartotta az Árpád-korra, hogy az általa 1969-ben rekonstruált „átlagházban" is ilyen „kombinált" tüzelőberendezés volt.

42 Ezzel szemben viszont az Árpád-kori településeket kutató régészek igen nagy szkepszissel szokták fogadni a kő és az agyagkemence együttes használatának a felvetését. Annak következtében, hogy az ilyen esetek túlnyomó többségéről bizonyítható az objektum használatának két eltérő fázisa. Azaz, ilyen tüzelőberendezés létezését is csak további vizsgálat alapján szabad elfogadni. Az ellenőrzés tárgya annak a kimutatása, létezik-e közös járószint a két tüzelőberendezés között. Egy ilyen szint hiányában jobb az óvatos megoldást választani, és az egyidejű használat helyett ajánlatos a két tüzelőberendezés között fáziseltolódással számolni. A harmadik osztályozási szempontként a tüzelőberendezés helyét igyekeztem pontokba foglalni. Erről az osztályozási szempontról is csak minimális mértékben szükséges kiegészítő információkat adni. A tüzelőberendezés pontos helyének a fontossága ugyanis vitán felüli. Ugyanígy az is könnyen átlátható, hogyan különítettem el az egyes variánsokat. Két tényt szeretnék csak kiemelni, röviden. Első helyen arra utalnék, hogy ez esetben is természetesen szerepel néhány ritka megoldás. E kategóriába tartozik a Szeles-dűlői 614. objektum, mert itt a tüzelőberendezés a veremház egyik falának a középvonalában került kialakításra. A kivételek számba vételén túl pedig érdemes utalni egy általánosítható megfigyelésre. Arra, hogy a tüzelőberendezést csak és kizárólag akkor lehetett részben vagy egészében a veremház oldalába vájni, ha az altalaj 546