Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)
Révész László: Magyar honfoglalás kori sírok keltezési lehetőségei. Régészeti keltezés – természettudományos keltezés
ARRABONA 2006. 44/1. TANULMÁNYOK A tárgyalt sír lelőhelye Dél-Magyarországon található, a közigazgatásilag Szegedhez tartozó Kiskundorozsma E-i határrészén, egy Ny-K-i irányú dombvonulat legmagasabb pontján. Magányos sír volt, amit az is bizonyít, hogy a sírt rejtő dombnak és környékének (mintegy 16.000 m 2 ) régészeti feltárása során nem találtak az ásatok több hasonló korú temetkezést. A kiskundorozsma-hosszúhát-halomi sír földbe kerülését az ásatok a férfi sírjából előkerült érmék, az elhunyt életkora, a radiokarbon kormeghatározás valamint történeti megfontolások alapján a 10. század harmadik negyedére (950-975) valószínűsítették. (Bende-Lőrinczy-Türk 2002, 371.) Ezt a feltételezésüket azonban — ha pusztán a régészeti adatokkal akarunk keltezni — fenntartással kellene fogadnunk. A sír mellékleteinek túlnyomó többsége (tegez, nyílcsúcsok, csikózabla, körte alakú kengyelek és maga a lovas temetkezés rítusa) a 10. századon belül pontosabban nem datálható, sőt éppen Dél-Magyarországon még all. században is előfordul, mint azt a fentiekben már jeleztem. A másik bizonytalansági tényezőt az jelenti, hogy az ásatok abból indultak ki: a sírban lelt érméket maga a sírban nyugvó férfi szerezte. E pénzsorozat (annak összetétele alapján) nagy valószínűséggel a Taksony herceg által 947-ben Itáliába vezetett hadjárat során kerülhetett a magyarok kezére. Az írott források szerint ugyanis ekkor mintegy 10 véka ezüstpénzt kaptak békeváltságként. (Kristó 1993, 87-88.) Ha e hadjárat résztvevőjeként a kiskundorozsmai harcos már hadra fogható életkorban volt, akkor a senium elején bekövetkezett halálára valóban a 10. sz. harmadik negyedében került sor. Bármennyire is valószínű azonban, hogy ez az érvelés helytálló, sajnos nem tudjuk minden kétséget kizáró módon bizonyítani azt, hogy az érmék megszerzője (s így az említett hadjárat résztvevője) s azok utolsó tulajdonosa (a tárgyalt sírban fekvő halott) azonos személy volt. Márpedig az egész elméleti konstrukciónak ez az alapja. Mindez világosan rámutat azokra a keltezési nehézségekre, amelyekkel a magyar honfoglalás kori régészeti kutatás jelenleg is küszködik. Jelen esetben ugyanis pusztán a régészeti leletekre támaszkodva a sírban talált legfiatalabb érmék alapján a temetkezés terminus post quem-jét lehet megadni. II. Lothar 945-950 között kibocsájtott denárainak jelenléte miatt ugyanis nyilvánvaló, hogy a sír csak 950 után kerülhetett a földbe. A terminus ante quem kérdése azonban továbbra is nyitott. Tendenciáját tekintve ugyan valóban igaz az az állítás, mely szerint az első ezredforduló tájára lassanként eltűnnek Magyarországon a hasonló lovas, fegyveres sírok, kivételek azonban egészen a 11. sz. közepéig kimutathatók. Éppen ezért nehéz, sőt olykor lehetetlen az egyes konkrét leletek esetében meghatározni azok lehetséges eltemetésének a felső időhatárát. A régészet a maga sajátos módszereivel e keltezési problémát egyedül aligha tudja megoldani. Ez indokolja a különböző természettudományos vizsgálati módszerek iránt megnyilvánuló fokozott várakozást. Éppen a tárgyalt kiskundorozsmai sír példája int azonban bennünket e téren óvatosságra. Annak, hogy e lelet bekerült a bécsi laborban megvizsgált öt magyarországi minta közé, nemcsak az volt az oka, hogy mellékletei között nagyszámú érméből álló, viszonylag zárt sorozat található, amelynek még a feltehető megszerzési időpontja is történeti források alapján valószínűsíthető. A kiválasztás fő indoka az volt, hogy a csontvázból vett mintát Magyarországon, a debreceni Atomkutató Intézetben már korábban megvizsgálták, s így kitűnő lehetőség nyílt a két C14-es vizsgálati eredményt egymással ill. a régészeti keltezéssel összevetni. Ebből a szempontból a debreceni vizsgálat 1 sigmás eredménye (799-888) teljes mértékben használhatatlan. Ugyanakkor a 2 sigmás — tehát tágabb, de valószínűbb — 416
