Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)

Molnár Attila: A Hallstatt-kultúra emlékei a Sokoró-vidéken

ARRABONA 2006. 44/1. TANULMÁNYOK a terjeszkedés határát. A falu képére a hosszú, magas boronaházak és a nagy gazdasági udvarok voltak jellemzőek, van néhány példa az udvar L alakú beépítésére is. (7. ábra) A beltelkek szélessége több esetben 35-40 m-re becsülhető, de 56 m és 60-65 m szélességű telkek is rekonstruálhatók. A beltelkek hosszúságára nincs adatunk. A szélességi adatokból ítélve egy királyi hold nagyságú házas telkek voltak, de lehettek ennél nagyobbak is, másfél vagy két királyi hold méretűek, ami tehetősebb nemeseknél természetesnek tartható.

77 5. Nyugat-dunántúli erdőtelkes falu. A késő középkori Szentmihály az ásató Holl Imre meghatározása szerint a szalagtelkes falu erdőtelkes típusához sorolható.

78 A falu utcájának csak egyik oldalán voltak lakóházak, a másik oldalon a domb már erősen lejtett, a templom az utca alsó végéhez közel a másik oldalon állt. Az átlagosan 20 m széles beltelkeken a házak mögött közvetlenül a szántóföldi parcellák húzódtak. A patakvölgy felé lejtő utca végén emelkedett az erődített földesúri lak. (8. ábra) A nemesi telek ilyen elkülönülése a falu szélén gyakori jelenség a helyben lakó kis- és középbirtokosoknál.

79 6. Alföldi mezővárosok alaprajzi típusai. Az Alföld északi peremén a Sajónál, főútvonal mentén fekvő Muhi átmenti falu jellegét még mezővárosként is megtartotta, a beltelkek a településen keresztülhaladó út mentén sorakoznak. (5. ábra) A növekedés miatt a beépítés sűrűbb lett, egy-egy telken átlagosan két-két lakóházzal számolhatunk, az utcasor csaknem városiasán zárt a 16. század végén. A település fejlődése nem újabb utcák nyitásában, hanem a szomszédos, szigetszerű szárazulatokra való terjeszkedésben nyilvánult meg. így a déli oldalon egy külső gyűrű alakult ki, először gazdasági funkciókkal, majd lakóhelyként is. Ez a településrész feltehetően halmazos. A Tolna megyei Sárközben, a Sárvíz mellett fekvő Ete mezőváros földrajzi környezete szerint szintén még az Alföldhöz tartozik. Az árterületbe benyúló félszigetszerű dombon alakult ki a település, korai időszakában egy utcásként, majd a mezőváros növekedése során több utcás településszerkezettel. (10. ábra) Itt is számolhatunk a főutca egyre sűrűbb beépítésével. Keleti végén halmazosodás figyelhető meg. A dombon, különösképpen keleti és déli oldalán nem volt elegendő hely teljes telkek kimérésére. Más alföldi mezővárosok területén is folytak már jelentős régészeti kutatások (Ópusztaszer-Szer, Hódmezővásárhely-Csomorkány), ezeknek a településszerkezet vizsgálatával kapcsolatos eredményei azonban még csak részben közöltek.

80 A fentiekben bemutatott alaprajzi típusok nagy vonalakban egyeztethetők a településföldrajz és településnéprajz által meghatározott morfológiai típusok valamelyikével, az egyezések azonban nem teljesek, és valószínűleg azért nem, mert az alaprajzi tipológiát a településfejlődés későbbi állapotára dolgozták ki. Általános vonásnak tartható, hogy a 15-16. századi falvak és mezővárosok rendszerint még egyszerű utcás-soros szerkezetűek, bár bizonyos változatosság már észlelhető a földrajzi-domborzati adottságok és a társadalmi-gazdasági tényezők szerint. A késő középkorban jelentős differenciálódás következik be a népi kultúrában, táji változatok alakulnak ki az építkezésben, a mezőgazdaságban, a falusi üzemszervezeti formákban. Ezek bizonyára nyomot hagytak a településszerkezeten is. Az egyszerű alapformák hosszú továbbélése mégis egyrészt azzal magyarázható, hogy az egyes falvakban az együttélő népesség ezekben az évszázadokban nem növekedett jelentékenyen (kivéve a mezővárosokká fejlődő nagy falukat), másrészt azzal, hogy az alaprajzi szerkezet még sokáig tükrözi a megtelepedés idejének a viszonyait, amikor a telekrendszert kimérték. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a régészeti topográfiai kutatások során a felszínen megfigyelt házhelyek és a felső rétegekben feltárt házak elsősorban a pusztulás időszakára jellemzőek, vagyis a vizsgált települések esetében többnyire a 372