Arrabona - Múzeumi közlemények 43/2. - Emlékülés Kisfaludy Károly halálának 175. évfordulóján (Győr, 2005)

Tanulmányok - Szvoboda Dománszky Gabriella: Kisfaludy Károly az első magyar romantikus festő

ARRABONA 2005. 43 / 2. TANULMÁNYOK Kisfaludy munkásságának nagy jelentőséget ad, hogy az általa megfogalma­zott jelenetek az akkoriban lehetséges legszélesebb körben terjedtek el, vagyis a kortárs képzőművészet és a közönség egyik összekapcsolója volt. Drámái és gra­fikái együtt formálták a kialakuló történelmi köztudatot, a történelmi festészet alapját. De ne feledjük, az Aurora képei az alkalmazott grafika körébe tartoznak, nem a „grand art" alkotásai. Nem önálló művek, csak illusztrációk, és nem helyet­tesítik a nagy kompozíciókat, csak előkészítik őket. Ám milyen különös szituáció - nálunk a másutt megjelenő méteres történelmi kompozíciók szerepét e csepp képecskék játsszák. Kisfaludy illusztrátori munkássága a megmaradt Aurora példányok következté­ben jól tanulmányozható. Ám festészetéből csak morzsákat ismerünk, pedig az 1820-as években festett képeinek száma legalább százra tehető.^^ ^ mester az Au­rora szerkesztése mellett folyamatosan festett, és „...ha elfogadjuk a kortárs jóbarát Toldy Ferenc állítását, [ismert festményei] egy kivétellel 1822 és 1830 között Pes­ten készültek."54 Több ebben a korszakban készült képe jól ismert, állandó szerep­lője a korszakkal foglalkozó kiállításoknak és írásoknak. Az éji viharok, tengeri vé­szek, égő faluk, holdvilágban táncoló csontvázak, vagy a nagyon vonzó kolorittal előadott nyugalmas-színes tájak nemcsak a romantikus stílus késztetésére készültek, hanem Kisfaludy belső invenciói alapján is, mivel ő maga volt a romantika. Az utóbbi években egyetlen hiteles műve bukkant fel a műkereskedelemben. Betyár / Ivóban címen (Kovács Gábor Gyűjtemény), amely a Cserhalmi ütközet kvalitásait, és megformálásainak jegyeit mutatja, vagyis az érett Kisfaludy jelleg­zetességeit. Elhúzott ecsetvonások, élénk kolorit, mozgalmas kompozíció jellem­zi, az elmaradhatatlan anatómiai hibákkal együtt. Reményeink szerint a folyamat nem szakad meg, talán a jövőben más képek is előkerülnek mindannyiunk nagy örömére, a magyar romantika kevés darabjait szaporítva. JEGYZETEK 1 VAYERNÉ 1973. 9. 2 VAYERNÉ 1973. 23. 3 VAYERNÉ 1973. 34. 4 ViszoTA 1903.; VAYERNÉ 1973. 51. 5 Pesti Hírlap 1846 febr. 17. 110; Pesti Divatlap 1846 I. köt. 159; Életképek 1846, júl. 11. 37-41. Közli: FEJŐS 1957. 340. 6 Toldy Ferenc ajándoka, 1846 jan. 26., v. o. 44,5x60,5 cm, MNG lt.: 3174; és márc. 27., v. o. 56,5x66,7 cm, MNG lt.: 3174. CSERNITZKY 1995, 248. 7 Zlinszky János ajándoka, 1846 jan. 26.; v. o. 48,3x75 cm, MNG lt.: 3174. CSERNITZKY 1995. 248. 8 GENTHON 1935. 9 MTA katalógus, SZABÓ Júlia 1992. 45-46. 10 Conscriptiones Regnicolares art. VII. 1825-27. ordinatae. Országos levéltár. Archívum regnicolare. KAPOSSY János: Építők, szobrászok, festők és grafikusok Magyarországon 1828-ban. MÉ 1952 1. évf. 133. 2. j. 11 TOLDY 1832. 12 BÁNÓCZY 1882-83. VI. köt. 13 SZANA 1901. 14 BEÖTHY 1896. 320. 15 Kisfaludy Károly (1788-1830) festményei. Rendezték ERNST Lajos és LÁZÁR Béla. Az Ernst Múzeum kiállítása, XLIV. 5-6. kat. 1. terem. Az Ernst Múzeum kiadása, Budapest, 1921. évi január. Dr. LÁZÁR Béla bevezetőjével. A katalógus adatai döntő fontosságúak, az ismert életmű alapját adják. A kiállított művek 80

Next

/
Thumbnails
Contents