Arrabona - Múzeumi közlemények 43/2. - Emlékülés Kisfaludy Károly halálának 175. évfordulóján (Győr, 2005)
Tanulmányok - Fried István: Kisfaludy Károly „irodalompolitiká”-ja
AR.RABQN A 2005. 43 / 2. ^ TANULMÁNYOK ez utóbbiban fordítói nézetek eltéréseire is derült fény, s majd a Conversationslexikoni pör az irodalompolitika időszerűvé vált kérdései körül forog, Dessewffy József nem túl szerencsés belépését követőleg pedig a kritikaíráson túl, az irodalom/irodalmi élet hatalmi beszéde körül kerekedik tovább a vita. Kisfaludy (talán némi naivitást tanúsítva) abban reménykedik, hogy a nem személyt, hanem művet megcélzó bírálatok nyomán tisztul, valójában megvalósul az irodalmi élet, s a megítélés elvei finomulnak, minek következtében (rövidre zárva) több jó mű születik meg. „Volnának több kimerítő, nem személyt, de nem is puszta szót, hanem dolgot érdeklő bírálatunk: ha számra nem is, de érdemre több javakkal bírnánk." Maga, Kisfaludy Károly azonban nem mutatott példát, az efféle kritika írására, inkább csak (feltehetőleg ifjabb pályatársainak szóló) általános megjegyzésekre telt, amelyek azonban tartalmaztak éppen elég útra igazítót. Ha megfontoljuk például az alább idézendő passzust, s összevetjük Bajza Dessewfíyék ellen irányzott polémiájával, esetleg közvetlenebb szövegösszefüggés tételezését is meg lehetne kockáztatni: „A literatura egyedül a lélek szabad honja, oda semmi mellékes út nem vezet, csak a tehetség. Itt se arisztokrata, se diktátor fel nem állhat, s ha valaki magát az utóbbinak képzeli, mennydöröghet ugyan rövid ideig ingó tetőjén, de utóbb kaczaj közt leperdül." i Nem állítható teljes bizonyossággal, hogy Kisfaludy itt (és másutt) Kazinczy kritikai gyakorlatától és tekintélyétől határolódott volna el, bár viszonyuk aligha volt az 1820-as esztendők közepén szívélyesnek mondható. Ellentétük részint személyes jellegű, részint az újabb nemzedék különbözni akarásának megnjálatkozása, melyet Kazinczy jól érzékelt, ellensúlyozni igyekezett, ám utóbb kényszerűen visszavonulásokkal ellentételezett. Kisfaludy az irodalmi élet központjában tevékenykedvén bizonyította alkalmasságát az irodalmi vezérségre, s egy, a Kazinczyétól eltérő típusú műveltség birtokában létrehozott egy értelmező közösséget, amely az ő halála után eredményesen kezdte el irányítani az irodalmi életet. Kisfaludy nagy előnye volt Kazinczyval szemben, hogy a pesti Német színház jóvoltából immár nemcsak könyvélmények, távoli olvasmányok segítségével alakította ki irodalomképét, hanem külföldi és hazai tapasztalatai hozzásegítették az élő irodalom (egy jelentős szegmensének) ismeretéhez, nemkülönben a fővárossá fejlődő Pest-Buda irodalmi szükségleteinek felméréséhez. Kazinczy elitirodalmi nézeteivel szemben a maga hasznossági elgondolásait állította, amelybe a közönségnevelés, a közönség ízlésének emelése beletartozott. Megint csak óvatosan jegyzem le, talán Kazinczy a címzettje a Jegyzőkönyv 47. sz. darabjának: „Az iró, aki másokat követ, ritkán lepi meg az olvasót; ki önérzetéből ír, legyen bármi gyönge, föltalálja keblét." Ha Kazinczy irodalomszervezése összekapcsolódott a nyelvújításnak nevezett mozgalommal, s előbb maga mellé állította az írókat, utóbb ugyanezek az írók fokozatosan, helyenként indulatosan, helyenként ellenségesen fordultak el tőle, vitatták még oly jogos érdemeit is (ez volt Kisfaludy Károly útja is). Kisfalud)mak szűkre szabott egy évtizedében lényegében sikerült az új irány, a romantika számára fórumot teremteni, a nyelv- és ízlésfejlesztés „terepévé" formálni a morális intézményként felfogott színházat, s a Kazinczyénál tartósabb sikerrel alakítani a társalkodás nyelvét (Kazinczy Bácsmegyeyjének átdolgozott változatával részben visszavonta az első kiadás társaságalakító eszközeit). A kutatás egy része már jóval korábban „literátori tevékenység"-éti9 minősítette a leginkább jelentősnek, „átmenetisége" inkább népdal-imitációi értékelésekor merül föl. Más kérdés. 16
