Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Tanulmányok - Domonkos Ottó: Egy beledi mézeskalácsos és gyertyaöntő műhely munkája és felszerelése

DOMONKOS OTTO EGY BELEPI MÉZESKALÁCSOS ÉS GYERTYAÖNTŐ MŰHELY... A műhely berendezése, felszereltsége A műhely 440 x 440 cm nagyságú volt, bal sarkában a sütőkemencével. A szoba közepén állt a nagy asztal, a tábla, amelyen a mézes tészták kerültek formázásra, illetve gyertyakészítés alkalmával a vékony gyújtógyertya húzásakor a hengerek az asztal két végére kerültek. A fiókokban a faragott mintafák, a bádog mintaszaggató bádogformák, a kisebb szerszámok, mint a tészták díszítéséhez használt kis fém tölcsérek, a tutlik, valamint a gyertyák díszítéséhez szükséges ólom minták, rózsa, levélformák, rácsozatok (a fürmlik) kaptak helyet. - A kemencétől jobbra a falra erősített tartó konzolokon öt polcot helyeztek el a kisült tészták tárolására. - A szemközti fal két sarkában állt egy-egy vásározó láda betét-fiókkal. Ezekbe rakták papír közé az eladásra szánt úgynevezett „ejzolt" árut. - A két láda között volt a falra erősítve a két szerszámtartó a sodrófák, a szeletelő kard, a mérőlécek számára. - A kemence mellett állt a padló és a mennyezet között rögzített tengelyen az öntőkerék. Ezt kb. másfél méter magasságba állították, hogy a mester kényelmesen végezhesse a gyertyaöntés munkáját. A kerék alatt állt a „kalap", az öntőkalap, amelynek a formája egy püspökkalapra hasonlít. A sarokban kapott helyet a kis munkaasztal, amelyen a gyertyák kidolgozása, formálása történt. A szerszámkészletet rendszerint már megszűnt műhelyből, vagy műhellyel együtt vásárolták. De esetünkben Kőrös mester maga készítette el a gyertyahúzáshoz szükséges „húzó-hengereket" régi szitakéregből. A kisebb szerszámokat, mint a gyertyák díszítéséhez használt kis mintázókat, már legénykorában megszerezhette vándorlása idején. - A hagyományos mézeskalácsformák fából faragottak voltak. Anyaguk körte, dió, szelídgesztenye törzséből vágott deszkalapokból való, kívánság szerinti méretben, szép figurákkal. A kor divatja szerint változott a stílusuk, de évszázadokon át kedvelt volt a szív, a huszár, baba, kutya, kardforma, a szerelmi ajándékok jellegzetes típusaként. A bölcső, kocsi, ló, kiskosár formák, a gyerekeknek szánt vásárfia - nagyon kedvelt termékek - készítésére szolgáltak. - A XIX. század második felében kezdődött a nagy változás, a faformák helyébe a bádogszaggatók léptek, megtartva a hagyományos minták kontúrjait. A sima mézes tésztát azonban sokféle színnel díszítették. A figurák arcát színes matricákkal jelezték. Az olcsó ún. sifli áru volt az apró mézes sütemény, a rózsafüzért alkotó forint nagyságú piros, fehér, sárga korongok fonálra fűzött sora. - A középkor óta csemegének számított a márc, a mézes ital, akárcsak a városokban készített „méhser" is, utóbbi erjesztett ital volt, emlékét a márcos kannák őrzik. (3-4. kép) A mintakincs A mesterség virágkorában, a XVII-XV1II. században a művészi kvalitású faragott faformák vallási, majd idővel világi témái a bibliai jelenetektől haladtak a barokk ruházatok ábrázolásán át a hétköznapi témákig. Az apró mézes tészták a távoli világok állatainak megismertetését is szolgálták, amint ez a soproni és kismartoni, győri és pápai múzeumokban őrzött példányokon is megfigyelhető. A XIX. században legkedveltebb és a szerelmi ajándékozás szimbolikus darabjai a szív, a huszár, a pólyás baba voltak. Ezekből méretre egész sorozatok készültek, de sajnos a legtöbb műhely emlékei között csak ritka esetben maradtak meg, és kerültek magán gyűjtők és múzeumok gyűjteményeibe. Szerencsére e méretkülönbségek megőrződtek a faminták kontúrjait utánzó bádogszaggató formák készítésekor. 77