Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Recenziók - Thullner István (szerk.): Jánossomorjai Kismonográfia és településtörténeti olvasókönyv (Horváth Gergely Krisztián)

AR.RABONA 2005. 43 / 1. RECENZIÓK Thullner István (szerk.): JANOSSOMORJA KISMONOGRÁFIA ÉS TELEPÜLÉSTÖRTÉNETI OLVASÓKÖNYV Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány, Jánossomorja, 2004. 466 oldal Egy kevéssé sikerült könyv esetében meggondolandó, hogy érdemes-e belevágni az ismertetésbe. A feladat néha mégsem kerülhető meg: a hallgatás közvetve legitimál, idővel pedig minden történelmi patinát kap. Az ember hajlamos a régit nemcsak értékesebbnek tekinteni, mint az újabbat, de nem egyszer hitelesebbnek is. Ezzel együtt is bizonytalan vagyok abban, vajon helyesen teszem-e, amikor a Thullner István szerkesztette könyv bírálatára vállalkozom. Mivel a kritikát nálunk az érintettek hajlamosak személyük elleni támadásként értelmezni, így már most leszögezem, hogy távol áll tőlem bármi ilyesmi. Ellenben mint az egykori Mosón vármegye társadalmának kutatója, fokozott várakozással veszek kezembe minden ezzel a régióval kapcsolatos, újonnan megjelent munkát, s szomorúsággal tölt el, hogy várakozásaimban legtöbbször csalatkoznom kell. Tévedés ne essék, a színvonal egyenetlensége nem a mosoni helytörténeti munkák sajátossága, számtalan olyan helytörténeti kötet jelenik meg nap mint nap, amelyeknél azzal az érzéssel csukjuk be a könyvet, hogy „ezt mennyivel jobban meg lehetett volna írni!".

1 A minimálisan megkívánható tárgyi-elméleti-módszertani felkészültség hiányán túl a bajok gyökerét általánosan abban látom, hogy a kutató (csoport) gyakran pont a legelső, egyben leglényegesebb kérdést felejti el feltenni, ti. azon tiszteletreméltó törekvésen túl, hogy szeretné egy település történetét megírni, voltaképpen mi is az a kérdés, melyet vizsgálni kíván, és miért? így nem csoda, ha nem is tudja azt megválaszolni. Egy község történetének megírása, attól, hogy látszólag egy „kicsi" dologra vonatkozik, egy szikrányival sem kisebb kihívás, mint az ún. „nagytörténelem" rekonstruálása. A helytörténetírás mai helyzete természetesen nem előzmények nélküli. A magyar történettudományban sajnos immár évszázados szakadék választja el a „helytörténet-írást" a „nagytörténelem" kutatásától. E felosztásnak a valóságban semmi értelme, a határvonal valójában a jól, illetve a rosszul megírt munkák között húzódik. A helytörténet-írásnak az országos, ezen belül is politikatörténetet művelő kutatók általi többé-kevésbé lenézett volta oda vezetett, hogy a településtörténet - a nem túl számos társadalomtörténeti próbálkozást leszámítva - szinte teljes egészében átcsúszott a műkedvelők térfelére, ahol gyakran minden téma és forrás szabad préda. Pedig a történetírás, a néprajz és a társadalomkutatás ugyanolyan hivatások, vagy ha úgy tetszik szakmák, mint amelyek a mindennapokban körülvesznek bennünket, még akkor is, ha ezek nincsenek is annyira szem előtt. A rosszul megírt munkák látszólag csak egy szűk szakmai közönség körében okoznak bosszúságot, de mivel hatásuk a maga valóságában hosszútávon jelentkezik, valójában a közös tudáskincset erodálják nehezen helyrehozhatóan. Milyen jellegű károkra gondolok? Természetesen nem az elütésekre, vagy a néhány, óhatatlanul is becsúszó hibás adatra. Ellenben mindenféle monografikus jellegű munka alapvető sajátossága, hogy ritkán íródik. Általában több évtized is eltelik, mire felhalmozódik annyi új tudásanyag (pénz), hogy indokolt lesz új kérdések, új részkutatások és addig ismeretlen források mentén egy következő mo339