Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Tanulmányok - Almási Tibor: Évről–évre. Fejezetek Győr képzőművészeti életéből, I. 1896–1900

ARRABONA 2005. 43/1. TANULMÁNYOK hogy vidéki városok számára világraszóló gyűjteményeket létesítsünk, csak arról, hogy minden nagyobb vidéki várost a maga arányainak megfelelő nyilvános gyűjteménnyel lássuk el. Épp ezért a törekvésnek oda kell irányulnia, hogy minden vidék a maga speciális anyagát hordja össze ilyen nyilvános gyűjteménybe... A gyűjteményeket természetesen egy díszesebb helyiségbe kell összehordani. Nem kell, hogy a kultúrpalota túlságos nagyméretű legyen, de ajánlatos, hogy külsejével is feltüntesse középület voltát. Az ilyen kultúrpalotába a tudomány és művészet különféle ágait egyesíteni lehetne... Legyen tehát benne nyilvános könyvtár megfelelő olvasó teremmel, hogy a vidék komolyabb elemei estélyeiket holmi kaszinói kártyaasztal helyett a könyvtárban tölthessék s így művelődjenek."

33 Ami pedig a kultúrpalota gyűjteményeit illette, arra nézve a javaslat a helyi értékeket felmutató, bemutató néprajzi, művelődéstörténeti, természetrajzi és képzőművészeti emlékekre, tárgyakra vonatkozott. Ez utóbbiakról szólva, az írás - a lehetőségeket és realitást figyelembe véve - a következő javaslatot fogalmazta meg: „A kultúrpalotáknak képgyűjtemények számára is volnának természetesen termeik. Hogy ezekben a termekben régi klasszikus műtárgyak foglalnának majd helyet, azt senki se remélje. Régi klasszikus munkák nem eladók, ha mégis eladók, óriási árt kérnek értük. Ilyen anyagi áldozatot egy nemzedék se fog meghozhatni a vidéki múzeumokért. Egy klasszikus képekből álló tárlatot évszázadok alatt is nehéz összeszedni. A vidéki képgyűjtemények hát modern munkákból álljanak, még pedig lehetőleg magyar művészek képeiből; mert a vidéki képgyűjtemények így egyúttal a magyar képzőművészet fejlesztésének is tényezői lennének."

34 Annak ellenére, hogy a vidéki városi kultúrház-program, mozgalom az elkövetkező években is nagy lendülettel folytatódott, igazi eredményt mégsem tudott felmutatni. Ebben a tekintetben sokat mondó és jellemző városunk, Győr esete, ahol a polgárok művelődését szolgáló kultúrház megteremtésére csupán a XX. század 30-as éveinek derekán került sor.

35 A kedélyeket borzoló kultúrház-vita mellett a század utolsó éveinek győri kultúrkrónikája tulajdonképpen egyetlen, mégpedig a terveknek megfelelő ütemben épülő városházán majdan helyet kapó műalkotások megszületése, átadása, illetve az épület dekorálásához hozzájáruló felajánlások regisztrálásának irányába mutatott. 1898-ban Gaszner Ede „ezer frtot ajánlott föl egy freskó-festményre, amely a nagyterem mennyezetére a polgári erények megdicsőitését ábrázolja".

36 1898 januárjában pedig egy másik győri polgár, Peregi János, „aki jeles festő, de művészetét csak magánkedvtelésből gyakorolja, közölte a várossal, hogy Benczúr híres festményét, mely Budavár visszavételét ábrázolja, a nagyterem számára szülővárosa iránti szeretetből lefestette."

37 Hogy Gaszner Ede 1000 ft-os adományának mi lett a sorsa, azt nem tudjuk, de azt igen, hogy az általa elképzelt freskó nem készült el. Helyébe a városháza nagytermének mennyezetére körbefutó növényi és geometrikus dekorációs elemek kerültek. Peregi János adományát, a Benczúr Gyula nagyméretű történelmi kompozíciója nyomán készült festményt, miután a városi közgyűlés „éljenzéssel fogadta" és „köszönetet szavazott"

38 alkotójának, 1899. március 2-án elhelyezték a díszterem keleti oldalfalán. Az eseményről tudósító rövid hír fogalmazója, ezt az alkalmat használta fel, hogy tájékoztassa a közvéleményt arról, hogy a közeljövőben a városháza további műalkotásokkal fog gazdagodni.

39 Ezek sorában kitüntetett figyelem, 294