Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Tanulmányok - Perger Gyula: „A’ föld indulása ellen...” (Az 1763. évi győri földrengés vallási emlékei)

PERGERGYULA_^ „A' FÖLD INDULÁS ELLEM..." A Győr városát is sújtó 1763-as földrengés kapcsán, a Tridentinum által is szorgalmazott vallásos megnyilvánulások szinte teljes köre felszínre került. Püspöki rendekre szentségi, illetve ereklyés körmenetet tartottak, melynek évenkénti megismétlését is megfogadták „örök időkre". A Szent László napi kör­menet így Győr város fogadalmi ünnepévé vált. Szintén a település egész közös­sége felajánlásának tekinthető a Mariazellben őrzött fogadalmi kép. Ugyancsak a korszak legjelentősebb búcsújáróhelyéhez köthető a Szenthá­romság (Német Ispita) templom híveinek ismétlődő zarándoklata. Az akkoriban még falusi közösségben élő Győr-szigetiek emlékeztető fogadalmi szoborállítása a korszak vallásos megnyilvánulásának újabb példája, míg a nyomtatott ponyvák, szentképek, metszetek, illetve kéziratos imák az egyéni devociót szolgálták. A földrengéssel kapcsolatos vallási emlékek közös jellemzője, hogy mindegyik kötő­dik valamilyen módon a Szentháromság tiszteletéhez. 21. kép Győr vedutája, részlet a XVIII. századi rézmetszetről (20. kép). Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár Győr, Ebenhöch gyűjtemény. (Tanai Csaba Taca felvétele) 239

Next

/
Thumbnails
Contents