Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Tanulmányok - Székely Zoltán: Károly főherceg castrum dolorisa a győri székesegyházban 1761

ARRABONÂ 2005. 43 / 1. TANULMÁNYOK nagy meggyőző erőt tulajdonítottak (Knapp 2003, 21-23.). A klasszikus embléma hármas tagolású: a képhez rövid lemma/mottó tartozott valamint egy hosszabb értelmező - lehetőleg epigrammába foglalt - explicatio/subscriptio. Ez utóbbi az alkalmazott képzőművészeti dekorációban gyakorta elmaradt.

9 A győri castrum dolorist ékesítő emblémákon a képeket latin mottó és versbe szedett explicatio kísérte. Az utóbbi két nyelven, magyarul és németül készült, tekintettel arra, hogy a város polgársága is nagyobbrészt e két nemzetből állt. Valójában kettős explicatioról beszélhetünk, mivel a szövegek önállóak, nem egymás fordításai. Tartalmi különbségük leginkább abban ragadható meg, hogy a magyar szövegek a főherceg halálát, mint csapást a nemzetre vonatkoztatják. Károlyt, mint a „Magyarok örömit" emlegetik, akinek „az égisz ORSZÁG halálán kezd is sirni". A német szövegekben a fájdalom megmarad általános szinten s nem válik a nemzet gyászává. Az emblémák alkalmazását a korban nagy számban kiadott emblémás könyvek segítették, amelyek kész mintákat kínáltak az alkalmazóknak. Ám ez nem jelentett kötöttséget: a felhasználók rugalmasan átalakíthatták az embléma egyes részeit, az alkalomnak megfelelően módosítva a képet vagy a lemmát, így új jelentést hozva létre. Károly főherceg castrum dolorisának emblémái esetében is számolhatunk emblémagyűjtemények kreatív felhasználásával. A napóra; a kert szökőkúttal; a szántóföld elhányt sarlóval, kaszával; a tükörrel irányított fénysugár; a szoba festőállvánnyal olyan képi megoldások, amelyek pl. Jacobus de Boschius Symbolographia sive de Arte Symbolica című, 1702-ben megjelent gyűjteményében

10 is feltűnnek. Az emblémák szinte elmaradhatatlan kellékei voltak a XVII-XVIII. századi „halotti készületeknek": egyaránt díszítették velük a templomfalakat s magát a castrum dolorist is. A hazai gyakorlatra elősorban a XVIII. századból maradtak bőségesebb adatok, köszönhetően annak, hogy ekkor a főrangúak temetését, illetve a gyászünnepségeket gyakorta nyomtatott kiadványokban is megörökítették. Herceg Esterházy Pál 1713-as halálakor a kismartoni ferencesek templomában felállított castrum dolorist és a templomot 12 embléma díszítette. Leírásukat és értelmezésüket két nyomtatott halotti prédikáció is megörökítette, amelyekhez mezzotinto illusztrációk is tartoznak.

11 Erdődy György (1714), Erdődy Ádám (1736), Esterházy József (1748) és Esterházy Imre (1763) castrum dolorisának emblémaprogramját ugyancsak a megjelentetett prédikációk ismertetik (Knapp 2003. 111.). De maradtak fenn kéziratos programok is, mint a gróf Csáky Zsigmond számára 1738-ban a budai ágostonosok templomában emelt castrum doloris esetében (Farbaky 1990.). Ez utóbbi, architektúráját tekintve rendkívül egyszerű monumentumot - amelyet a koporsót tartó emelvény mellett négy, gyertyákkal megtűzdelt obeliszk alkotott -, illetve a hozzá kapcsolódó, a templomfalakra applikált dekorációt 50 embléma gazdagította. A győri gyászépítmény a fenti sorba illeszkedik, azzal a különbséggel, hogy megrendelője nem az elhunyt családja, hanem egy tágabb közösség, jelen esetben Győr szab. kir. város polgársága. A - helyi viszonyokhoz képest - nagyszabású castrum doloris és a kétnyelvű nyomtatvány megjelentetése túlmutat az alattvalói kötelességtudaton, különösen annak fényében, hogy a többi szabad királyi városból nem ismerünk hasonló volumenű megemlékezést.

12 A polgárok erőfeszítéseit minden bizonnyal a Mária Terézia iránt érzett hála mozgatta, aki 1743-ban több évszázad után ismét a szabad királyi városok sorába emelte Győrt. 208