Arrabona - Múzeumi közlemények 42/2. (Győr, 2004)
Tanulmányok - Hegedüs Zoltán: Főispáni installációk Győr vármegyében, a XVIII–XIX. században
HEGEDŰS ZOLTÁN FŐISPÁNI INSTALLÁCIÓK GYŐR VÁRMEGYÉBEN, A XVIII-XIX. SZÁZADBAN Hegedűs Zoltán FŐISPÁNI INSTALLÁCIÓK GYŐR VÁRMEGYÉBEN, A XVIII-XIX. SZÁZADBAN A történeti kutatás szerint az ispáni tisztség gyakorlatilag egyidős a keresztény magyar állam kialakulásával. Az I. István, majd utódai által létrehozott királyi vármegyék élére a mindenkori uralkodó hozzá hú és bizalmát élvező személyeket állított, akik irányították a vármegyében fekvő királyi birtokokat, bíráskodtak a megye területén élő népek felett s háború esetén vezették a megye által kiállított csapatokat. Később, amikor - az ismert társadalmi és gazdasági változások következtében - a királyi vármegyék helyébe a nemesi vármegyék léptek, újabb változás tanúi lehetünk: egyre több vármegyében a nemesség befolyása alá került az ispán helyettesének tisztsége. Az úgynevezett alispánt (vicecomes), akit addig a rá bízott megyétől egyéb feladatai miatt gyakran távol lévő (fő)ispán ([supremus] comes) a szolgálatában állók közül helyettesítésével megbízott, azontúl a nemesek saját soraikból, önállóan választották, így az szükségképpen a megyei nemesség érdekeinek képviselőjévé vált, akár még az uralkodó illetve az uralkodót képviselő főispán ellenében is. Ez utóbbiak, akik egyre nagyobb arányban a főnemesek illetve a főpapok köréből kerültek ki, megyéik tényleges igazgatását sok esetben gyakorlatilag átengedték a nemesség által választott tisztségviselőknek. Ők maguk távol éltek s csak ritka alkalmakkor tették tiszteletüket a megyében, befolyásuk annak politikájára ilyenformán gyengült. Ezzel párhuzamosan azonban megfigyelhető az is, hogy a politizáló főnemesség a XVII. századtól kezdődően ambicionálta a főispáni állások elnyerését: ennek egyik következménye volt az örökletes főispán (hereditarius supremus comes) megjelenése, vagyis amikor a tisztség betöltésének joga egy-egy családon belül öröklődött. Ettől bizonyos mértékben különbözött az örökös főispán (perpetuus comes), aki más funkciójához kötötten viselte tisztségét: így volt Pest vármegye főispánja a mindenkori nádor, Esztergom vármegyéé pedig az érsek. Az 1730-as évektől az államvezetés egyre inkább érdemi tevékenységet kezdett elvárni a főispánoktól. Kívánatosnak tartották, hogy legyen a megyéjükben birtokuk, lehetőleg éljenek ott és bizonyos mértékben értsenek a közigazgatáshoz. A XVIII. század második felétől az uralkodók több alkalommal adtak ki ún. főispáni instrukciókat, a század utolsó harmadában pedig megfigyelhető, ahogy a főpapok sorra elveszítik főispáni tisztségeiket. A XVIII-XIX. század fordulójától tapasztalhatjuk az adminisztrátorok megjelenését, akik eleinte az alkalmatlan vagy más országos tisztségükkel elfoglalt örökletes főispánok mellett, később viszont egyre nagyobb mértékben helyettük működtek. Győr vármegye főispáni tisztségét a XVI. század végétől kivétel nélkül a mindenkori győri püspökök viselték. Közel két évszázad elteltét követően került sor újra világi főispán kinevezésére, amikor 1783-ban, a kerek negyven éven át működő gróf Zichy Ferenc püspök elhunytával családjának egy másik, immár világi tagja kapott megbízást. 1 Az alispán az augusztus 12-i közgyűlésen ismertette a királyi leiratot, mely szerint az uralkodó - kegyelmesen orvosolni méltóztatván a megye elárvult hely67
