Arrabona - Múzeumi közlemények 42/2. (Győr, 2004)
Tanulmányok - Dr. Bánhegyi Jób: egy elfelejtett dunántúli festő (Szapudi-Laendler István élete és munkássága)
DR. BÂ NGEGYI JÓB _ ___ _ EGY ELFELEJTETT DUNA NTÜLI FE STŐ ben. Pedig nem így áll a dolog. Szapudi-Laendlernek már ifjúkori kísérletein, rajzain és színes képein is a statikus látásmód jellegzetességei tükröződnek, a nyugodt, kiegyensúlyozott kompozíció, az ábrázolás kidolgozottsága és a lelkiismeretes műgond. Nemcsak mestereinek, főképp Ballónak hatása nyilvánul meg ebben, festőnk emberi alaptermészete szerint is a nyugvó, mozdulatlan, mondhatnám immanens szépséget látta meg a világban és igyekezett kifejezni alkotásaiban. Lyka Károlynak, a klasszikus szépségeszmény hívének, a művészettörténet főiskolai tanárának előadásai és könyvei is csak erősítették és tudatosították veleszületett hajlamát. Berlin, Drezda, München, Bécs, Párizs, Brüsszel múzeumaiban tehát a rnúlt halhatatlan alkotásai közül különösen a klasszikusan érett, tökéletes és befejezett művek ragadták meg figyelmét és nyűgözték le érdeklődését. A Louvre-ban - mint már említettük - Reine Anne de Cleves-nek, VIII. Henrik angol király feleségének Holbeintől származó eredetijéről pontosan azonos méretű másolatot készített áhítatosan elmélyedő odaadással. Az ifjú művész keresve sem találhatott volna nehezebb feladatot a „német Mona Lisa" lelki és technikai utánélésénél. Talán ekkor erősödött meg végleg művészi önbizalma, tehetségébe és hivatottságába vetett hite, amikor ennek a titokzatos, zárkózott egyéniségű asszonynak kissé dekadens finomságú arcvonásait, nehezen értelmezhető, hideg tekintetét, különös mosolyát, alabástromszerűen áttetsző kezét olyan tökéletes hűséggel sikerült visszaadnia másolatban, hogy szinte össze lehet téveszteni az eredetivel. Párizsi és belgiumi tanulmányútján közelebbről is megismerkedett a jelen század szélsőségek és végletek között forrongó stílustörekvéseivel. Az expresszionizmus akkoriban már minden lehetséges változatát kiélte, a futurizmus, kubizmus, szürrealizmus és egyéb programnak minden áron újat, egyénit és eredetit hajszoló képviselői egyre kevesebb csodálói és rajongót találtak a szenzációkra szomjas világvárosi tárlatlátogatók soraiban. Fiatal művészünk lelkétől idegen maradt az a világ: művészetén semmi nyomot nem hagyott a modern dekadencia, vagy absztrakt formalizmus. Egészséges életösztöne visszariadt a hanyatlás, a lelki és testi diszharmónia látványától, az időfeletti értékek, leszűrt hagyományok vonzották. Különösen a reneszánsz, klaszszicizmus és realizmus mestereit csodálta, szerette és tanulmányozta és igyekezett követni, a nélkül azonban, hogy utánzója, rabja lett volna bármelyik művészi iskolának, vagy nevén nevezhető mesternek. Végeredményben mindig önmaga belső gazdagodását és humanista mondanivalója kifejezési lehetőségeinek eszközeit kereste, a zárt kompozíció, a tiszta, szép harmonikus vonal, a finom árnyalatokban kicsendülő szín- és fényösszhang titkának fáradhatatlan kutatása és az igényes önkritika segítette őt az ábrázoló és kifejező eszközöknek egyre tökéletesedő birtoklásához. Nyilvánvaló, hogy ilyen énalkat, ösztönös hajlam, tudatosult ízlés és tanultság mellett ritkán válik valaki a művészet területén merész újítóvá, egészen eredeti felfedezővé, vagy úttörővé. Szapudi-Laendler egyénisége is természetszerűen inkább a hagyományos, kipróbált értékek megőrzésére és szintézisére volt hivatott, mintsem radikális, forradalmi kezdeményezésre. Tehát inkább konzerválónak mondható, mint formabontónak, finom ízlésű eklektikus, nem egyetlen stílusirány elfogaltja. Egészben véve talán mégis az ideál-realista felfogásban áll legközelebb, ennek a fogalomnak legjobb értelmében. Éles szemű megfigyelő, tiszteletben tartja a természet világának zárt és meghatározott formáit, különösen az emberi alakot, nem bánik velük önkényesen és nem torzítja el őket a kifejező erő fokozása érdekében, mint az expresszionisták. Élő és élettelen tárgyakban és jelenségekben, egyéni jellegzetessé193
