Arrabona - Múzeumi közlemények 42/2. (Győr, 2004)

Tanulmányok - Városi Ágnes: A Zemplenszky fazekas-kályhás család Magyaróváron

ARRABONA 2004. 42 / 2. TANULNIA! ; sütő és a csibeitató gyártására maradt igény. A használati eszközöket korszerűb­bek, vagy tartósabbak váltották fel - a kerámia főzőedények főként a tüzelőbe­rendezések változása miatt koptak ki a használatból, a dísztárgyakat a kőedény és a porcelán szorította ki hosszú időre. A kereslet csökkenése tartósnak bizo­nyult, s a népi kerámia díszítőfunkciót betöltve is csak a század második felétől vált szélesebb körben népszerűvé. A gyár továbbörökítését az 1913-ban született fiúgyermek, Zemplenszky Gyu­la (1913-1987) biztosította. (5. kép) Sajnos ő későn felismert csípőficama miatt korongozást nem tanulhatott. Apja mellett elsajátítva a kályhásságot, együtt dol­goztak a '20-as '30-as évektől egészen annak haláláig, 1954-ig. Ebben az évben kért és kapott iparengedélyt Zemplenszky Gyula. A műhely azon kevesek közé tartozott, melyet nem államosítottak, de a há­ború utáni évek bizonyos fokú visszaesést hoztak számára is. A változó divat, a megszorító intézkedések folytán átalakuló értékrend a kályhatípusok formai el­szegényedéséhez vezetett. A szakma fejlődését a szakoktatás sem segítette, vál­tozatlan tartalommal jelentek meg a tankönyvek, jelezve egyben a technikai fej­lődés ütemét is. Az egyszerű kályhatípusok alig tették lehetővé a formai és dí­szítménybeli variálódást, háttérbe szorult a művészi igényesség. A háború előtt a nagypolgárság számára gyártott különleges mázakkal és formákkal megjele­nő kályhák, mint a pazarlás és fényűzés jelképei szinte teljesen eltűntek. Ugyan­akkor az '50-'60-as években a cserépkályhák szerepe szinte kizárólagossá vált a lakások és intézmények fűtésében, tehát gazdaságilag mindenképpen fellendü­lést hozott ez az időszak, a műhely korszerűsítésére is újabb lehetőségek nyíl­tak. A biztos bevételt nyújtó kályhaépí­tések és -karbantartások mellett, tovább készülhettek a virágcserepek és más, mintadúcok alapján előállított haszná­lati kerámiák. A műhely helyzetének változását jel­zi ugyanakkor, hogy Zemplenszky János eleinte 3-5 embert tudott foglalkoztatni, főként a formázásban, kályhaépítésben, nagyobb megrendelések esetén a javítá­sokban, de a '30-as évektől már kizáró­lag a kályhás szakmában. Fia ellenben már alkalmanként is csak 2-3 embernek tudott munkát adni, akik tanoncként ke­rültek hozzá, s miután felszabadultak rö­vid ideig még nála maradtak segédként. A lassanként csökkenő kereslet miatt azonban, a '70-es évekre gazdaságtalan­ná vált a nagyméretű fatüzeléses kemen­ce használata, már csak évente egyszer, nyáron rakta meg a télen előállított csempékkel és agyagáruval. A helyette üzembe helyezett villamos kemence mű­ködtetését ő már nem tanulta meg, ez az új generációra marat. 5. kép Id. Zemplenszky Gyula kemencerakodás közben (1982) 124

Next

/
Thumbnails
Contents