Arrabona - Múzeumi közlemények 42/1. - Szent-kép-kultusz. Tudományos konferencia Győr, 2001 (Győr, 2004)
Székely Zoltán: A barokk Győr mint szakrális táj
SZÉKELY ZOLTÁN _ A BAROKK GYŐR , MINT SZAKRÁLIS TÁJ keresztnél - amelyet a XVIII. század közepén „cigánykeresztként" említenek - magyar s német prédikációt tartottak s itt búcsúzott el a kíséret a zarándokoktól. Viszszafelé ugyanitt fogadták őket (Bárdos 1980, 171-172,174). A győrszigetiek a gyakori árvizek és tűzvészek miatt évenkénti kiscelli zarándoklatra tettek fogadalmat: első említése 1794-ből való, ám ekkor már hagyomány (Bárdos 1980, 260). Az egész város részt vett azon a nagyszabású zarándoklaton, amelyet Zichy püspök 1771-ben a Szent Márton hegyi bencés monostorba vezetett, pontosabban az ott háromnapi nyilvános tiszteletre kitett Szent Jobbhoz (Bárdos 1980, 271). Összefoglalás A fenti áttekintésből megállapítható, hogy a szakrális táj meghatározó objektumai az egyházi és a világi hatalom intézményeinek valamint az adott terület földbirtokosainak közreműködésével jöttek létre döntően. A székesegyház mellett a püspökök alapították a Magyar Ispitát, a révfalui plébániát, telepítették le a jezsuitákat, karmelitákat, kamillánusokat, állították a főtéri Mária-oszlopot. A káptalan tagjai szintén több esetben léptek fel alapítóként vagy támogatóként, mint a szigeti Rozália-kápolna vagy a Magyar Ispita templomának esetében. A szerzetesrendek közül a jezsuitáké ragadható meg a leginkább: mindez talán nem véletlen, hisz a művészeti reprezentáció iránt e rend volt a legfogékonyabb. Szervező munkájuk eredménye a kálvária együttes, de a köztéri szobrok fenntartásához is hozzájárultak. A központi kormányzat illetve helyi képviselői, a várkapitányok a ferencesek s jezsuiták letelepítésében vették ki részüket s nekik köszönhető a Frigyláda-emlékmű is. Meglepő módon Győr városának kollektív szerepvállalásával nem találkozunk az adott korszakban. A falvakban viszont jelentős volt a helyi közösség buzgalma is: a szigeti illetve a révfalusi plébániatemplomok felépítésében vagy a szigeti Szentháromság-oszlop emelésében láthattunk erre példát. Az egyéni devóció emlékei döntően kisebb monumentumok, mint a polgárházak homlokzati szobrai, festményei illetve a köztéren felállított szobrok s fakeresztek. Ugyancsak ide sorolhatók az arisztokraták alapította emlékek, mint az újvárosi plébánia, a révfalusi Nepomuki Szent János kápolna illetve az orsolyiták letelepítése. Mellettük helyi polgár csupán egyetlen alkalommal szerepelt alapítóként, a Német Ispita esetében. Összefoglalásként tehát megállapíthatjuk, hogy az emlékek hierarchiája alapvetően a rendi társadalom hierarchiáját követi. A szakrális térhasználatban a város nyugati oldala dominált. A legfontosabb gócpontokat a Káptalandomb, a Bécsi-kapu tér és a Főtér jelentette, azzal párhuzamosan, hogy e területek voltak a város egyházi s világi központjai. Úgy tűnik, hogy a nyilvános és ünnepélyes körmenetek mozgósító hatását s ezzel együtt a város tereiben és szobraiban rejlő lehetőségeket elsősorban a jezsuiták használták ki: a katolikus újjászületésben kifejtett céltudatos tevékenységük ismeretében ez korántsem meglepő. Emellett a körmenetek a városi közösség identitását, a különböző jogállású városrészek összetartozását is erősítették. 79
