Arrabona - Múzeumi közlemények 41/1-2. (Győr, 2003)

Jelentés - Dr. Szőnyi Eszter: Jelentés a megye múzeumi szervezet 2003. évi munkájáról

ARRABONA41.2003. JELENTÉS Jelentés A Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumi Szervezet 2002. évi munkájáról I. Bevezetés A 2002. év az intézmény életében, a muzeológiai, a tudományos munka és a közművelés terén egyaránt átlagosnak mondható. Ugyanúgy átlagos­nak mondható ez az év gazdasági helyzetünk vonatkozásában is. A múzeumi dolgozók közérzetét viszont jelentős mértékben javította, a janu­ári minimálbér emelés okozta feszültséget részben korrigálta a 2002. szep­temberében végrehajtott, átlag 50 %-os bérelemelés, amely főként a diplomás minimálbér bevezetésével némiképp felzárkóztatta a közgyűj­teményi területen dolgozók juttatásait. (Az egyes szakterületekre bontva Id. a gazdasági kimutatásban!) Anyagi helyzetünk ez évben is nagyon behatárolt volt. A múzeum fenntartójától költségvetésben biztosított összeg mindössze a bérekre, járulékokra és minimális dologi kiadásra volt elegendő, a szakmai munka fedezetét külső pénzekből biztosítottuk. Megelőző régészeti feltárásra a beruházóktól, kiállítások megvalósítására az egyes városokból és szpon­zoroktól nyertünk támogatást. Szakmai munkánkat jelentős mértékben segítették a NKÖM pályázatai, amelyekből a győri Lapidarium átren­dezésére, kiadványhoz fotóztatásra, különböző műtárgyak restaurálására, az irodalomtörténeti gyűjtemény számára számítástechnikai eszközök vásárlására került sor. A nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum a NKÖM meghívásos pályázata alapján turisztikai fejlesztési programban vesz részt, döntés decemberben volt, megvalósítása 2003-ra maradt. Az NKA pályázataiból elsősorban restaurálásra, gyűjteményrendezésekre költhettünk. Az év folyamán megjelent a Győr-Moson-Sopron megye népművészete c. reprezentatív kiadvány, a múzeum dolgozóinak dicséretre méltó, több éves teljesítménye. Anyagi finanszírozását a megyei önkormányzat vál­lalta. Intézményünk részlegei főként műemlék épületekben működnek, ame­lyek fenntartása, állagvédelme, felújítása fokozott figyelmet igényel és egyben fokozott terheket ró a használóra. Általában csak a legszüksége­sebb állagmegóvó munkákat tudjuk elvégezni. 367

Next

/
Thumbnails
Contents