Arrabona - Múzeumi közlemények 41/1-2. (Győr, 2003)

Tanulmányok: - Tóth Imre: A „szebb jövő szivárványhídján”. Széplelkek és realisták a nyugat-magyarországi kérdésről 1932–1936

ARRABONA41.2003. TANULMÁNYOK és a Magyarság melyek rendszeresen írtak Burgenland visszaszerzéséről, olyan Ausztriából kiinduló akciókról adtak hírt, melyek célja a tartománytól való „megszabadulás". Jelentést közöltek az ún. „Magyarbarát Osztrákok Szövetségéről", mely azon dolgozott, hogy a területet visszajuttassa az 1000 éves Magyarországnak. A szervezet felhívása szerint Nyugat-Magyarország elcsatolása „mélységes keserűség és égő seb a magyar nép lelkében, melynek fiai együtt véreztek az osztrák és német nemzet fiaival". Burgenland a Kisantant „sátáni machinációjának" eredménye. Ha Ausztria nem adná vissza, az a legnagyobb hálátlanság lenne azokkal szemben, akik másfél évszázadon keresztül ontották vérüket Bécs védelmében. A kiáltvány agitációra szólított fel a magán érintkezésben, az egyesületekben és kaszinókban. A szervezetről szóló híradásokat a Magyarság még megtoldotta azzal is, hogy az akció mögött a hivatalos Ausztria áll, mivel Bécs számára rossz üzlet Burgenland finanszírozása. A terület megtartása rengeteg pénzbe kerül, gazdaságilag képtelenek kiszolgálni, ezért teret nyitnak a visszacsatolás előtt. Ebből természetesen egy szó sem volt igaz. Figyelemre méltó, hogy Hennet, aki nem tudott a sajtóban emlegetett szervezet létezéséről, az egész híresztelést a náci propagandagépezet számlájára írta, melynek szerinte az a célja, hogy a magyar osztrák viszonyt megzavarja. Egyúttal azt is hozzáfűzte, hogy magyar részről csak ritkán emlegetik a burgenlandi kérdést, leszámítva természetesen a soha nem csillapodó heccelők megnyilatkozásait, melyeknek azonban túl nagy jelentőséget nem szabad tulajdonítani. Igazat kell adnunk az osztrák diplomatának abban, hogy a hasonló mozgalmaknak nem volt széles tömegbázisa az országban. Érdemes azonban felfigyelni a nyugat-magyarországi irredenta hangnemében bekövetkezett változásra is. Az elszakított területekért aggódó hazai közvélemény és annak valóban kampányt folytató szűk csoportja (kivéve a radikálisabb körök hangadóit, például Prónayt és társait) ugyanis a Hennet által is nyomon követett propaganda érvelését elvetve, más gondolatmenettel állt elő, és kétségtelenül mérsékeltebb húrokat kezdett pengetni Burgenlanddal kapcsolatban. Dolfuss, majd Schuschnigg az ő köreikben jóval több bizalmat élveztek, mint elődeik. Az osztrák kurzusváltás ezért sajátos dichotómiát eredményezett a magyarországi területvédők Ausztriához fűződő viszonyában. Némelyek úgy vélték, s ezt szinte sugalmazták a bécsi vezetés számára is, hogy Ausztria önként fog lemondani 1919-ben megszerzett területeiről. Ám eltérően a korábban említett kalkulációktól, ezt a lemondást nem gazdasági okokból eredeztették. Következtetéseiket újabban abból a frázisból vezették le, hogy „az osztrák társadalom szellemével ellenkező vörös irányzat" hanyatlásával a „jobb érzésű osztrák nép" a Dolfuss által kijelölt úton haladva sokkal jobban szót fog érteni magyar szomszéd257