Arrabona - Múzeumi közlemények 40/1-2. (Győr, 2002)

Recenziók - Kovács Géza: A Győri evangélikus egyházközség története 1520–1785 (Magassy Sándor)

ARRABONA40.2002. RECENZIÓK város központjában (103-111., 148.). A kedvező sorsalakulás azonban csak átmeneti. Montecuccoli szentgotthárdi győzelme a török fölött, majd I. Lipót császár magyargyűlöletét és protestáns-ellenességét nyilvánvalóvá tevő szégyenletes vasvári béke (1664) az általános elkeseredést robbanásig fokozta. Az 1671-ben leleplezett, Wesselényi nevével jelölt „összeesküvés" következtében nemcsak az ellenállást vezető katolikus főurak: Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc és Nádasdy Ferenc végezték vérpadon életüket, hanem az udvar és a klérus egyesült erővel brutális rohamot intézett a királyi Magyarországon elérhető protestáns püspökök, papok, tanárok és tanítók ellen. A korszakot tulajdonképpen a „Gyászévtized" (1671-1681) zárja le. A nemzeti és a vallási elnyomás példátlan. Pozsonyban a „ludicium Delegatum" rendkívüli törvényszéke elé idézik 1672-ben és 73-ban az alaptalanul „felségsértéssel és lázadással" megvádolt protestáns egyházi férfiakat, s hivataluk elhagyására kényszerítették őket. Akik nem engedelmeskedtek, azokat száműzetésbe küldték, a végsőkig állhatatosakat pedig börtönbe vetették, illetve gályarabnak adták el. A kegyetlen akció remélt eredményét Thököly Imre és kurucainak hadi sikerei akadályozták meg. A köztörténet és az egyháztörténet nagyobb összefüggéseinek ismerete alapján értheti meg az olvasó, hogy a Győrből 1673-ban elűzött evangélikus papok és tanítók helyén 1682-ben hogyan léphet szolgálatba egy új és kiváló egyházvezető csapat, és hogyan vált lehetségessé az akkoriban még ritkaság számba menő anyakönyvezés bevezetése. Szerzőnk kissé túlfut az általa megadott idő kereteken és néhány mozzanatban még a Rákóczi-felkelés (1703-1711) eseményeit is felvázolja (149-173.). Talán azért is van ez így, hogy a reménység megelevenedjék a szívben. A mű második részének „Torkos András és a pietizmus a Dunántúli evangélikus egyházkerületben, 1682-1749" címet adta a Szerző (186., 431.). Az évköz nem fedi a címet, és a mondanivaló tartalmát. Torkos András (16691737) működése ugyanis a XVIII. sz. első felére esik, s a „dunántúli pietizmus" kegyességi mozgalma sem ér véget a győri gyülekezet nyilvános vallásgyakorlatának 1749-ben történt elveszítésével. A mozgalom a „dunántúli pietizmus atyjának" halála után is tovább folytatódik, és meghatározó elemét alkotja a XVIII. sz. második felében folyó evangélikus hitéletnek. Szükségesnek látszik annyit elmondanom, hogy a reformációt követően a XVI. sz. második felében a lutheri ortodoxia irányzata válik meghatározó tényezővé. Az egyre inkább „tiszta tanítást" szorgalmazó irányzat kiüresedik és átadja helyét a pietizmus irányzatának, mely lényegében a szív döntését igényli és a szeretet szolgálatát szorgalmazza. Ennek az irányzatnak Francke Ágost Hermann és Spener Jakab Fülöp voltak a vezér-képviselői. 496