Arrabona - Múzeumi közlemények 40/1-2. (Győr, 2002)
Kossuth tanulmányok - Tóth László: Kozma Imre Kossuth-hűsége
ARRABONA40.2002. TANULMÁNYOK esztendővel az osztrák-magyar kiegyezési törvény megkötése és Ferenc József megkoronázása előtt közölte. Ezt az alapjában morális attitűdöt vallotta a későbbi tudós irodalomtörténész Németh G. Béla is. Mi motiválhatta az abszolutizmus-kori tudományos és művészeti alkotómunkát a korral való szembenézés során? // Mindenekelőtt a nemzeti elnyomás miatt érzett fájdalom és harag kifejezése, az elnyomásban rejlő embertelenség és hazugság leleplezése" - hangzott az egyértelmű válasz a Bach-korszak közhangulatáról. (Németh G. Béla, 1988. 33-35.) Kétségkívül az egyes ember hangulatát az önkényuralom idején a "fájdalom" és a "harag" érzései jellemezhették, ugyanis egy már megnyert csatát veszítettek el árulás következtében, az értelmiség pedig félt és hallgatott, mert intézményei (Magyar Tudományos Akadémia, Kisfaludy Társaság) hallgatásra voltak ítélve. Az erősen korlátozott nyilvánosság számára maradt a kevés, többnyire német nyelvű sajtó és a különböző periodikák, melyekben a közölt alkotásokat mélységes pesszimizmus és látványos múltba fordulás jellemezte. Ezekben a művekben hangsúlyt kapott az emberi helytállás és erkölcsi magatartás pátosza és nagyszerűsége - romantikus és emblematikus stíluselemekkel. A múltba fordulás és jelképes ábrázolás a hatalom és a cenzúra megtévesztését szolgálták, de e művek minden sora rejtetten az önkényuralmat bírálta. Gondoljunk csak Arany János komor hangulatú balladáira, Kemény Zsigmond rezignált prózájára és Madách Imre Az ember tragédiája című drámájára. Más nyilvános fórumok (egyletek, szószék, napilapok) vagy nem működtek, vagy passzivitást színlelve óvatosak voltak közjogi kérdésekben. 1861 ésl867 között - éppen az 186l-es alkotmányos esztendő hatására - már elhangzanak rendszert bíráló csendes szavak, jobbító reformjavaslatok formájában; elhangzanak olyan fel-ismerések is - elsősorban nemzetgazdászati kérdésekben, melyekben közös osztrák-magyar érdekek fogalmazódnak meg. A közéleti gondolkodásban az "új abszolutizmus" idején a magyar liberális gondolkodók helyzete is jelentősen megváltozott, ideológiai mozgásterük beszűkült, építő szándékú javaslataikra csak 1861 után hallgatott a hatalom. Léteztek ebben az időben is zárt, titkos elvbaráti (szabadkőműves) közösségek, ahol szót válthattak az önkényuralom jellegéről és a polgárosodás teendőiről. A legtöbb "írástudó" többnyire csak tájékozódott, számba vette a cselekvési mozgástér szűk kereteit (itthon és külföldön) s kiváló alkotó személyiségek a "próbakőnek" számító Budapesti Szemle szellemi körébe integrálódtak. (Gergely András, 1988. 253-267.). Az értelmiség túlnyomó többsége azonban hallgatott, a provizórium évei alatt is folytatta a passzív rezisztenciát, kivéve azokat a 398
