Arrabona - Múzeumi közlemények 40/1-2. (Győr, 2002)

Tanulmányok - Lanczerdorfer Zsuzsanna: Egy sokoróaljai iparos repertoárja életútjának tükrében

ARRABONA 40.2002. TANULMÁNYOK annak közelsége is eltünteti a népi hagyományokat, múdalai kiszorítják az éneklő gyakorlatból a népdalokat. Úgy hiszik, hogy a falun is csupán a földműveléssel foglalkozó rétegnél lehet csak fellelni azokat. Bartók korábbi írásaiban a népdalt egyenesen „parasztdal"-nak nevezi, szemben a „városi népzenével", a műdallal, mely a népdal ellenpólusa. „A kettő külső ismertetőjeleiben, főleg pedig keletkezése szempontjából élesen elválik egymástól, hogy itt-ott egyiknek az anyaga átszivárog a másikba, megkülönböztetésük szempontjából lényegtelen." Parasztzenének nevezi a népdalt az 1924-ben megjelent: A magyar népdal című könyvében is. Bartók megállapításából általában azt a következtetést vonják le, hogy igazi népdalt városon, város közelében nem érdemes keresni, és főként olyan embereknél, akik nem tartoznak a földművelő, paraszti réteghez. L. K. dalkincse meggyőző cáfolata ennek a felfogásnak, s egyben tovább bővíti Barsi Ernőnek Győr egyik városrészében, Újvárosban felgyújtott népdalanyagát. „Bármilyen nagy hatással voltak is az emberekre a népies műdalok, városon sem tudták teljesen kiszorítani az ősi népdalkincset" írja Barsi Ernő. Ebben a városrészben nagy számban voltak még a második világháború után is paraszti gazdálkodásból élő emberek és iparosok. A paraszti munkát végzők jóformán nem is daloltak, „... csak a dolognak ítek" - mondotta Macher Jánosné, az egyik gazdálkodó felesége. „A győri földművelő réteg énektelensége még a lakodalmakra is rányomta bélyegét." A lakodalom náluk ének és zeneszó nélkül zajlott. Ha netán feltámadt bennük az énekelési vágy, ezt a dalárdában, vagy a színházban elégítették ki. Igyekeztek megtanulni a primadonna dalait. Jó barátokkal, közösségben csak az iparosréteg dalolt, olvashatjuk a könyv záró tanulmányában. Ez L. K. esetében is elmondható. A munka utáni, illetve hétvégi „asztaltársaság" biztosította a közös éneklés alkalmait, a repertoár bővítését. Bár többnyire itt magyar nótákat énekeltek, mivel törzshelyükön cigánybanda muzsikált, de azért a népdalnak is jutott hely. L. K. dalrepertoárja igazolja Kodály Zoltán szavait: „... a magyar népdal nem osztályművészet", hanem az egész magyarságé. A magyar népdal művészi jelentősége című cikkében erről így ír: „A magyar népdal tehát nem pusztán a mai falusi élet visszhangja, nemcsak a falusi ember primitív érzéseinek kifejezője, hanem az egész magyar lélek tükre." Iparosé, értelmiségé, vagyis mindenkié. A régi népdal - írja Kodály az előbb idézet tanulmányában - „ ... egykor az egész nemzet közös kincse" volt, csak „leszorult ... a nemzetmegtartó földmívelő osztályra. Szerencse, hogy annak a régihez való szívós ragaszkodása, próbált hűsége megőrizte a mai napig." Erről győz meg bennünket L. K. dalkincse is, amely a Kisalföldön mennyiségileg igen tekintélyesnek számít. Eléri, sőt meg haladja 324