Arrabona - Múzeumi közlemények 40/1-2. (Győr, 2002)

Tanulmányok - Székely Zoltán: Hédervári barokk-kori szakrális emlékei

ARRABONA40.2002. TANULMÁNYOK Szent János oltár festményei. Magának az oltárnak az ikonográfiái programja a gyónás szentségét állítja középpontba. A kartusképek mellett ezt hirdeti az oromzat is a szent nyelvének felmutatásával - amely a hagyomány szerint épen megőrződött a sírban is - és a tacuit azaz hallgattam felirattal. A közép kép a megdicsőült szentet ábrázolja mellkép kivágatban, háromnegyed fordulatban. Karinget visel, felemelt jobbjában feszületet tart (7. ábra). Az oltár mestere tudásának legjavát e képen mutatta meg. A szent arca fénnyel mintázott, ám visszafogott plasztikájú. A karing felső része - amely puhán omlik a felemelt jobb karra - tompa fényeivel jól érzékelteti az anyag bársonyosságát. Mozdulata, ahogy két ujjal megragadva maga elé emeli a feszületet, finomkodóan elegáns. A kép színvilága a zöldesbarna különböző árnyalataira komponált. A kisméretű, domború felületű kartusok a reprezentatív retábulumképpel szemben a história műfajába tartoznak és a szent vértanúságának legendáját, annak is két leggyakrabban ábrázolt mozzanatát elevenítik fel. Az egyik kép a történet tulajdonképpeni kiindulópontját mutatja be, azaz a cseh Zsófia királynét, amint vörös párnán térdepelve meggyónja vétkeit a magas támlájú széken ülő Jánosnak. Az arcok - talán a szűkös hely okán is - még inkább sommásak, a keskeny kézfejek, melyek hosszú ujjakban folytatódnak, szinte laposnak tűnnek. A kép legvonzóbb részletei az érzékeny ecsetjárással megformált drapériák. A színvilágot itt is a zöldesbarna határozza meg, amelyet a királyné esetében a sárga és a vörös egészíti ki (8. ábra). A második kis festmény már a következményeket tárja a szemlélő elé: a hitvesére féltékeny Vencel - miután hasztalan próbálta rávenni a gyónási titok elárulására - a Moldva hídjáról a folyó vizébe dobatta Jánost. Az éjszakai jelenet középpontjában a szent látható, amint a híd mellvédjén át a pribékek a kavargó folyóba taszítják. Átszellemült alakja élesen elválik durva arcú, szakadt ruházatú, barnára cserzett bőrű gyilkosaitól. A jó és a rossz konvencionális megkülönböztetésén túl azonban a jelenet drámaisága elvész: a mozdulatokból és arckifejezésekből hiányzik minden brutalitás és ezzel együtt a megrázó erő. Hiányzik a mindent átjáró mozgás is: a ruhák szinte tapadnak s a bő ujjak is "élettelenül" csüngnek alá (9. ábra). A mártíromság önmagában ritka oltárképfestészetünkben: általában mint háttérjelenet került ábrázolásra. Ezzel szemben a gyónási jelenet ikonográfiái típusa számos észak-dunántúli oltárképen előfordul. A hédervárihoz hasonló, a főszereplőkre redukált változatát láthatjuk viszont Schaller István két oltárképén (Fertőszéplak 1774 és Kemenesszentpéter) valamint egy, a soproni Szentlélek plébánián őrzött tondón. Nagyobb aszisztenciát, több alakot vonultat fel Gramisser Ferenc oltárképe (Askercz 1985,14), a sümegi ferences kegytemplom mellék136