Arrabona - Múzeumi közlemények 39/1-2. (Győr, 2001)

Tanulmányok - Horváth József: Lébényi plébánosok hagyatékai a 18–19. század fordulóján

ARRABONA39.2001. TANULMÁNYOK többet - akik talán máshonnan kevesebb támogatásra számíthatnak. Végezetül a győri szemináriumról is megemlékezik, három aranyat hagyván az intézménynek, melynek maga is hallgatója volt. E tettét nemcsak a jó szándék motiválta, hiszen Kollányi Ferenc kutatásaiból tudjuk: 1733tól királyi rendelet erősítette meg a már néhány évtizede élő gyakorlatot, kimondván, hogy az egyházi személyek végintézkedése csak akkor fogadható el érvényesnek, ha azokban a papnevelő intézetek javára hagyományt tesznek (KOLLÁNYI 1890.140. o.). Lébény a Mosoni Esperesi Kerület azon egyházai közé tartozott, melyekben a 18. század végén a plébános mellett már káplán is működött: így róla is megemlékezik Visi Ferenc, összesen 50 forintot hagyván neki, valamint megengedve, hogy könyvei közül kettőt szabadon választhat. A káplán nevét viszont nem tudjuk meg a forrásból, mely őt csupán tisztségében ("capellano meo") említi; így csak feltételezhetjük, hogy az 1797. évre kiadott egyházi névtárban (Calendarium 1797. 76. o.) lébényi káplánként felsorolt Maráz Miklósról lehet szó. Az említett hagyományok megtétele után a testáló megnevezi vagyonának általános örökösét is, testvére, Vissi József és annak utódai személyében; majd testamentumának executoraként Jakusits Andrást és Pajerle Lászlót, az uradalom provizorát jelöli meg, 20-20 forintot hagyván nekik fáradozásukért. Végül egy érdekes és valószínűleg ritka záradékot olvashatunk: ha ez az utolsó akarat nem lenne érvényes végrendeletként, úgy legalább mint codicillus, azaz fiókvégrendelet legyen érvényes! Itt Visi Ferenc talán arra gondolt, hogy a codicillus készítésénél lényegesen kevesebb alaki követelményt kell betartani (vö.: TÁRKÁNY SZŰCS 1961. 165-168. o.), mint a testálásnál; de érzésem szerint mondata arra is utalhat, hogy a megelőző évtizedek - különösen II. József uralkodásának - egyházi személyekkel kapcsolatosan kiadott és/vagy visszavont rendeleteinek (vö.: KOLLÁNYI 1890.153-169. o.) útvesztőjében nem lehetett könnyű az eligazodás, még tanult emberek számára sem. A Lebenyben, 1797. január 23-án kelt végrendeletet a testáló latinosan, "Franciscus Visi" alakban tett aláírása és pecsétje hitelesíti, melyet a tanúk megerősítése követ: Németh Mihály sövényházi plébános, Tompák István "Uraság Ispánja", valamint a Frantz keresztnevű, nehezen olvasható vezetéknevű - talán: Jungwérth? - lébényi bíró pecsétjével és aláírásával egyaránt megerősítette a dokumentumot; míg "Modrovics György Tanács Ember az ala iras viget kirettet Bizonsag" ill. "Szabados György Tanáts ember az alá írás végett Kéret tetett Bizonyság" nevét más kéz vetette a papírra, maguk csak keresztet rajzoltak melléje, pecsétet sem téve - ez kedvezőtlen képet ad a település akkori vezetőinek írástudásáról. Végül a felsőbb hatóság, az egyházmegyei consistorium nevében hitelesítő 339