Arrabona - Múzeumi közlemények 39/1-2. (Győr, 2001)

Tanulmányok - Horváth József: Lébényi plébánosok hagyatékai a 18–19. század fordulóján

ARRABONA39.2001. TANULMÁNYOK • a vagyontárgyak gondoskodást kívánnak, nem lehet azokat sokáig őrizetlenül hagyni (ráadásul egyéb feladatok is adódhatnak: az állatokat pl. etetni kell); • az eltemettetés költségekkel jár, az esetleges adósságokat ki kell fizetni, a végrendeletben tett hagyományokat úgyszintén, és a végrehajtás során egyéb költségek is felmerülhetnek; minderre elegendő összegű készpénzt aligha hagyott hátra a megboldogult. Az elmondottak miatt egyértelmű, hogy az egyházi személyek hátra­hagyottjavainak felosztása aligha történhetett meg úgy, hogy annak írásos nyoma ne maradjon: az elhalt végrendelete mellett szükséges egy inven­tárium léte, mely esetleg egyben árverési jegyzőkönyv is; tartozhatnak hozzá továbbá más dokumentumok: elismervények kifizetésekről, örök­ség átvételéről, jelentések a hagyaték felszámolásának megtörténtéről, és még további iratok is. Ezen irategyüttesek kutatásának lehetőségeit igyek­szünk megvizsgálni dolgozatunkban két "teljes" irathagyaték, valamint egy további végrendelet együttes elemzésével; a források külön érdekessége, hogy a három érintett személy egymás elődje ill. utódja volt a lébényi plébánosságban. Egy kis kutatástörténet Az elmondottakból következően három levéltári forrástípus kuta­tásának jelen állásáról kell röviden szót ejtenem: ezek a végrendeletek, a hagyatéki leltárak, valamint a többnyire mindkettőt együtt tartalmazó árvairatok. Az utóbbi évtizedekben örvendetesen megnőtt mind a végrendelet­forrásközlések, mind a forrástípussal foglalkozó tanulmányok mennyi­sége; ezeknek csupán vázlatos felsorolása sem lehet itt és most feladatom. Az addig megjelent fontosabb ezirányú publikációk számbavételére fél évtizeddel ezelőtt kísérletet tettem (HORVÁTH 1995a. 442-444. o.); most csupán három szempontra hívom fel a figyelmet, az itt elemzett források fontosságát hangsúlyozandó: • a Mosón megyei végrendeletekkel eddig szinte egyáltalán nem fog­lalkozott a kutatás: Ágh Zsófiának egy 1818-ból fennmaradt halászi tes­tamentumot közzétevő és elemző tanulmánya a ritka kivételek közé tartozik (ÁGH 1994); de a győri káptalan hiteleshelyi levéltárának tes­tamentumkönyveiből készült forrásközlésben is csupán egyetlen - 1618­ban Védenyben keletkezett - végrendelet képviseli a Mosón megyeieket (HORVÁTH 1995. 68. o.); 330

Next

/
Thumbnails
Contents