Arrabona - Múzeumi közlemények 38/1-2. (Győr, 2000)

Tanulmányok: - Tóth László: Millenniumi ünnepségek Győrött és a vármegyében

TANULMÁNYOK ARRABONA 38. 2000. 17 Glatz Ferenc éppen - Szekfűtől merőben eltérően - a társadalmi viszonyok kapitalista átalakulását tekinti a legnagyobb eredménynek, emiatt a dualizmus időszakát egyértelműen "emelkedő" történelmi időszaknak nevezi. 18 Tisza Kálmán 1875-ben kinyilvánított "intelme": "Magyarország határain belül nemzeti címmel csak egy élhet: ez a politikai nemzet a magyar!" (közli John Lukács 1991.136.) 19 Báró Bánffy Dezső miniszterelnököt határozott munkastílusa, merev gondolkodása és antidemokratikus megnyilvánulásai miatt a közvélemény és a sajtó "dobokai basa" gúnynévvel illette. 20 A győri gabona nagykereskedők a Torontál megyei Pétervárról és Szanádról szerezték be a gabonát, (Major István: Honvédélményeim 1848-49-ben 136.), az exportra szarvas­marhákat pedig Dunántúlról, a Csallóközből és Érsekújvár környékén vásárolták.. 21 A Győr-Pápa-Keszthelyi vasútvonal megépítését a Győri Lloyd és a Győr vidéki Gazdasági Egyletbe tömörülő termelő kozbirtokosok kezdeményezték. 22 1887-ben nagyméretű sikkasztást lepleztek le a városházi adminisztrációban: a házi- gyám és alapítványi pénztárakban összesen 39.432,- forint hiányzott. Két városi tisztviselő öngyilkos lett, a fővádlottat (Zánthó Zajos) börtönbe zárták és Lacza Ferenc polgár­mesternek is távoznia kellett posztjáról. (Győr városi közgyűlési jegyzőkönyv, 1888.23.77. és 1889.147.) 23 A magas útvám miatt konfliktus alakult ki a megyével és a környékbeli terményszállítók­kal, emiatt a belügyminiszter mérsékletre intette a várost. 24 A felsoroltakon kívül módosították az ebadót, az iskolai tandíjat, a malomadót, a mérték­és hitelesítési illetéket, a téglagyári adót, a vágó hídi bevételt és a vadászati bérletet. 25 A négy acélhíd: kettős híd, Hosszú híd a Rábán, a győrszigeti híd a Rábcán. 26 A "városok versenye" a Győri Közlöny egy tárcájának a címe: Győr, Komárom, Sopron, Pápa és Szombathely versengett a regionális szerepkörű intézmények megszerzéséért. 27 Zechmeister Károly öt évi munkájának beszámolója: Városi közgyűlési jegyzőkönyv, 1893. 43. és Szávay Gyula vezércikke: 1893. október 12. 28 Jó példa erre, hogy a vagongyár 1899-ben már 2186 vasúti kocsit értékesített, s nyolc év után, 1904-ben a londoni földalatti vasútnak gyártotta a kocsikat. Olaszországba is ex­portált vasúti szerelvényeket. 29 Egy belügyminiszteri jelentés osztályozta a kormánypárti önkormányzatok irányító munkáját s ebben a Győr városi testületet kiegyensúlyozottnak minősítették. 30 Néhai Dr. Lengyel Alfréd, Győr megyei Levéltár igazgatója emlékezett arra, hogy a megyeháza első emeleti lépcső feljáró kiszélesedett fordulójában két márványtábla volt a millenniumi ünnepségek emlékezetére, amelyeket 1950-ben, a tanácsrendszer megalakulásakor durván eltávolítottak. 31 Ma ezt a helyet Győr-Ménfőcsanakon "Királyszéknek" nevezik. 32 A zászló mindkét oldalán lévő szöveg leírása: Egyik oldal: "Ezer év 1896" Másik oldal: "Győri jótékony nőegylet tagjai 1896; Győr szt. Erzsébet egylet tagjai 1896; Győri izr. nőegylet tagjai 1896; Vereskereszt egylet tagjai 1896."A zászló fecskefarok alakú, nyele fehér, arany díszítéssel, L alakú csúccsal; hossza 2 méter, anyaga fehér nehéz moire selyemből készült kék és vörös szegéllyel. 33 Érdemes felfigyelni a millenniumi "divat" eltéréseire: a polgári hagyományokat őrző város fekete atillás és a nemesi tradíciókat ápoló megyei képviselők díszmagyaros ünnepi viseletére. A városházáról áthozott festmények: az uralkodó pár, Deák Ferenc, Andrássy Gyula, Bisinger József, Mularcz-házaspár, Pálffy Miklós és Schwarzenberg Adolf arcképe. 34 "A királyi méltósággal járó tisztséget nem uralkodásra, hanem népének üdvére töltötte be." 284

Next

/
Thumbnails
Contents