Arrabona - Múzeumi közlemények 38/1-2. (Győr, 2000)

Tanulmányok: - Almási Tibor: V. László esküje a Hunyadi háznak. (Gyárfás Jenős és a Millennium)

TANULMÁNYOK ARRABONA 38.2000. hadsereg ma már nem abban leli hivatását, hogy béklyóba nyűgözze a haladás szabad szellemét, hanem hogy őrt álljon azon alak sérthetetlensége mellett, amely ott lebeg fönn, a légűrben s amelynek neve Hungária-, a haza. Csupán egyetlen ellenség van még ébren: a szabadelvűség iránt való féltékenység, a gyűlölet nem hagyja azt aludni: azt az ellenséget, azt az ultramontanizmust, a sötét középkor hagyományát, egy reverendás pap személyesíti, aki odalopózik a töltött fegyverek mellé s le akarja lőni a haladás Géniuszát a magasból. De az őrt álló katona kiüti a fegyvert kezéből s rámutat a légi jelenetre... A pap megretten a látvány előtt s az égi fénytől megigézve hullatja ki kezéből a gyilkos fegyvert". (SzN 1895. 47) Gyárfás jól tudta, hogy ezzel az alkotással maga ellen fogja hangolni a konzervatív kritikát, az ország reakciós erőit. Elhatározását azonban nem módosította meg. Kiállította képét és Sepsiszentgyörgyön várta a visszhangokat. Nem kellett különösebb profetikus hajlam a Székely Nemzet újságírójának ahhoz, hogy megállapítsa: "Látni való, hogy a festmény erős tendenciájú. Legalább allegóriában a politikai vonatkozás nagyon is átlátszó. Éppen ezért lesznek sok ellenségei is, akik a kép tárgyát nem fogják megbocsátani Gyárfás Jenőnek". (SzN 1895. 47) Kiállított művészeti alkotásaival, a tavaszi tárlat készenlétbe helyezte nem csupán a szemben álló s egymással farkasszemet néző két politikai irányzat képviselőit, de a mögöttük felsorakozó, minden objektív kritikai érzéket vesztett művészeti kritikusokat is. A nemzeti múltból merítő, couleur locale-ban megfestett történelmi kompozíciókhoz, felhőtlen zsánerekhez szokott ítészek a látványos drámai jeleneteket és a polgári lét biztonságát tükröző "bűbájos világot" keresték a kiállítótermekben. A harcos művészet fogalma még ismeretlen volt a kor kritikusai előtt és ami szokatlan, elütő volt az addigiaktól, azt ha nem is utasították el egyöntetűen, de mindenképpen fenntartással fogadták. Nem csoda tehát, hogy Gyárfás Paxa előtt Gerő Ödönben ilyenszerű gondolatok fogalmazódtak meg: "Akármelyik mesterrel megesik, hogy rosszabb képet fest a megelőző képénél... Ott láttam az egyiket, akinek dicsőségből is jó rész jutott, de tehetségből is elege volt, ahogy a gomolygó, fölfelé szálló mocsár-ködök közepette nyugodtan áll a süppeteg mezőn, s nem is sejti, hogy sűlyed alatta a föld és sűrűsödik körülötte a köd, s hogy elvész ha nem menekül."(Gerő. 1895. 6-7) Gerő Ödön szavaitól Gyárfás Jenő - teljes joggal - találva érezte magát. Szana Tamás, a kor másik befolyásos kritikusa sem vállalkozott nyílt állásfoglalásra, és bár kénytelen volt elismerni a kompozíció egyes értékeit, éppen aktuális politikai tartalma miatt ellenszenvvel közeledett 221