Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Recenziók - Almási Tibor: Egy ember – egy gyűjtemény (Salamon Nándor)

RECENZIÓK ARRABONA 37.1999. ALMÁSI TIBOR: EGY EMBER EGY GYŰJTEMÉNY Nem tudom személyes érintettségemet legyűrni e kötetről megemlékezve. Az 1980-as évek közepén Mravik László művészettörténész megkereste a múzeum vezetését és a család nevében felajánlotta Győrnek a gyűjteményt. Ezt követően dr. Dávid Lajos megyei múzeumigazgató "kísérőjeként" tekinthettem meg a múzeumnak felkínált változatos, gazdag műtárgyanyagot. Ma is helyesnek látom, hogy "jó szemmel", szakmai érvekkel segítettem a "győri döntéshozók" következő lépéseit. Komoly erők mozdultak meg más városok (Pécs, Székesfehérvár) részéről is a Patkó-gyűjtemény bekebelezéséért. A versengés hátterében munkálkodó kollégák nyilván ugyanazt a lehetőséget ismerték fel, mint jómagam. A kollekció - számos alkotó jelentős műveivel! - egy XX. századi művészeti múzeum alapjainak lerakásához matériát, a fejlesztés-gyarapítás irányához pedig további támpontokat kínált fel. Hasonló indítékok húzódtak meg az előző évtized gyűjtő tevékenységét, az életmű-részek, hagyatékok (Barkóczy-gyűjtemény, Kende Judit, Illés Árpád, Xantus Gyula, Patay Éva és mások művei) megszerzését szolgáló munka hátterében, a kiállítások rendszerében is. A Patkó-gyűjteményt végül sikerült biztosítani Győrnek, de a "múzeum-alapítás" idején én már fogósabb feladattal birkóztam egy másik városban. A könyvben közölt bibliográfia tanúsága szerint, az "eseményről" még megírtam az első cikket - már a szomszéd megye lapjában! -, de egyebek mellett az átvétel, feldolgozás, berendezés szép feladata a nyomomba lépő "utódokra" maradt. A partiumi Szatmárról áttelepült Almási Tibor több évi szívós kutatással, levelezéssel nemcsak katalogizálta a Vastuskós-házban végleges elhelyezést nyert gyűjteményt, hanem kapcsolatot keresett az élő alkotókkal, fontos adalékokkal egészítette ki a művek históriáját. Kiadásra váró, hatalmas adattárához írt bevezető tanulmányát bocsátotta közre külön kiadványként a Xántus János Múzeum. Kassák-képpel díszített, ízléses borítóba foglalt könyvéhez találó címet választott a szerző - "Egy ember egy gyűjtemény" -, mert az nemcsak Patkó Imre és több rétegű hagyatéka szoros együvé tartozását jelképezi, hanem utal a két fejezetre tagolt tanulmány belső felépítésére is. Az "ember" - aki a "gyűjtő" - időben távolodó alakját kora történelmi valóságból bontotta ki, adatokkal bőven jellemezte életútját, rokonszenvvel rajzolta élesre portréját. A gyűjtők körében ő azt a típust képviselte, akit "fanatikus szenvedély" hajtott, kedvtelését szakmai tudással alapozta meg és előítéleteket mellőzve, táplálta. Eleve távoli, nemes cél, a köz gyarapítása lebegett szeme előtt, amelyet az időleges birtoklás tudata fölé emelt. A politika hullámverésein le-föl hányódó, rendkívül művelt, több nyelven beszélő újságíró, diplomás művészettörténész érdeklődése a hatvanas években fordult a képzőművészet felé. Kezdetben aukciókon, galériákban vásárolt, jórészt már klasszikusnak számító képeket szerény összegekért. A kortársak műveit a gyakran felkeresett tárlatokon, műterem-látogatások során szemelte ki. Szer477