Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Recenziók - Kiss Jenő: Mihályi nyolcszáz éves (Tóth László)

RECENZIÓK ARRABONA 37.1999. használatosak. A falucsúfolóknak gunyoros jellege van: bicskás himodiak, kupec cirákiak, hanyporos farádiak, de lehet elismerés, dicséret is: okos, mint a beledi kos; elmehetsz Barbacsra böcsületet tanunyi; jó száncsináló kisfaludiak. A régi Sopron vármegye települései - benne Mihályi község - földrajzi helyzetükből következően már a középkor során élénk kapcsolatot tartottak az Alsóausztriai és burgenlandi (Bécsújhely, Kismarton stb.) településekkel. Mihályi község lakóinak viszont inkább Béccsel és a környékbeli falvakkal alakult ki "korlátozott" kapcsolata. Az együttműködés kétoldalú, mindkét fél számára egyaránt előnyös gazdasági kapcsolatokra, a hagyományos történelmi elv (Magyarország Ausztria éléskamrája) jegyében a magyar gabona- és marhakereskedelemre, és az osztrák textiltermékekre ("bécsi rongy") épült. A mihályi férfiak pedig a k.u.k. ezredekbe "rukkoltak be", gyűjtőhelyük Sopronban állomásozó cs. kir. 76. gyalogezred volt. A katonák közvetítésével számos német jövevényszó került a nyelvünkbe. A cseregyerek intézmény célja a nyelvgyakorlás volt: német és magyar anyanyelvű szülők "kicserélték" gyermekeiket egy időre. A mihályi gyerekek Rusztra, Meggyesre és Nagymartonba mentek "nimet szót tanunyi". Kiss Jenő, a nyelvjárásokat kutató nyelvész professzor, szívósan harcol a tájnyelvekkel kapcsolatos babonás hiedelmekkel és tévhitekkel. Még Zsirai Miklóst, a mihályi születésű nemzetközi hírű nyelvtudóst is "kiigazítja", midőn a nyelvformák (irodalmi nyelv, köznyelv és népnyelv) közül a népnyelvet így jegyzi: "a köznyelvnek a műveletlen vidéki lakosság ajkán megromlott változata, sőt csúnyává nyomorodott torzulata". Kiss ezzel szemben bebizonyítja, hogy a "népnyelv (nyelvjárások) az irodalmi és a köznyelvet időben megelőző nyelvváltozatok: az irodalmi és a köznyelv a nyelvjárások alapján jöttek létre, viszonyukra a szülő és a gyermek kapcsolatának analógiája hasonlít leginkább. Nyelvrendszertani szempontból azt mondhatjuk, hogy a köznyelv és a népnyelv elvi lehetőségeiket (kifejező erő, szabályszerűség, logikusság, árnyaltság, összetettség) tekintve nincs közöttük különbség, ilyen értelemben nem lehet értékbeli különbségről beszélni." Különbségek természetesen vannak hangállományban, annak felhasználási fokában, szókészletben stb. Emiatt az iskolában egyetlen gyermeket sem szabad megalázni nyelvjárása és tájszólása miatt, ehelyett sokkal inkább a nyelvjárások értékeit, a tájszavak "muzsikáját" és művelődéstörténeti gazdagságát kell hangsúlyozni. A legnagyobb baj - mondja a szerző -, hogy a "tapintatlanságot elszenvedő diák nemcsak otthoni nyelvével kerül konfliktusba, hanem mindazzal, ami mögötte van." A kötet nagyon jól dokumentált: pontosan leírja az adatközlők nevét és adatait. Szeretettel említi a szerző, hogy édesapja Kiss József "éles emlékezetével, intelligenciájával, nyelvi érzékenységgel" a legjobb informátora volt. Bízzunk benne, hogy nyelvtudományi szempontból elismerés fogja övezni e munkát a nyelvész szakma körében, leginkább azért, mert kiválóan érzékelteti a nyelvészeti adatok sokszínűségét és összetettségét, megtalálja azokat a logikai kapcsolódási pontokat, amelyek egy táj és térség általános történetéhez, sajátos kultúrájához és néprajzához illeszkednek és igazodnak. Az igazi, valódi sikert persze az jelentené, ha a könyvet sokan olvasnák szerte az országban, megyénkben és a Rábaközben. Valószínűleg majd Mihályiban is népszerű olvasmány lesz, hiszen a szerző szándéka szerint a kötet róluk szól, 475