Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)
Muzeológia – Kiállítások - Dátán Cecília: „Megvétetett Győr vára ...” emlékkiállítás
ARRABONA 37.1999. MUZEOLÓGIA - KIÁLLÍTÁSOK Másik gyújtópontja a kiállításnak a stilizált török hadisátor tüzes színű imaszőnyegével és a hímzett terítővel letakart szofrával. Az ötvösművek, ékszerek, edények ennek holdudvarában találták meg helyüket. A múzeumlátogató, aki mindig boldogan legelteti tekintetét a keleti szőnyegek kimeríthetetlen változatosságú mintáin, talán kevesli az itt bemutatottakat. Azonban ezeknek a kiállítás egészében elfoglalt aránya helyes és különben is olyan színvonalat képviselnek, hogy helyén való a mondás, miszerint néha a látványban a kevesebb a több. Itt ismét meg kell említeni az egység átgondolt színdinamikáját. Győr mindössze négy évig volt török kézen, így nem csoda, hogy nem maradt sok lelet a helyszínen. Bár a törökkori emlékekben azok a hódoltsági helyek is meglepően szegények, ahol a török uralom évszázadnál is hosszabb ideig tartott. A kiállítás ezért az egész országra kiterjedő kutatás és együttműködés eredményeként valósult meg. A kiállított tárgyak rendelkezésre bocsátásával - a szép kivitelű és részletes, bár sajnos kevés képpel rrendelkező katalógus tanúsága szerint - a sikerhez hozzájárultak a gyulai Erkel Ferenc Múzeum, Győr Megyei Jogú Város Levéltára, Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár Győri Levéltára, a budapesti Hadtörténeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum különböző osztályai, a visegrádi Mátyás Király Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Pannonhalmi Főapátság Könyvtára, a szekszárdi Wosinszky Mór Múzeum. A kiállítás pedig a Xántus János Múzeum és a Győr Megyei Jogú Város Levéltára közös rendezésében, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával valósult meg. Külön említést érdemelnek a kiállítás rendezői, dr. Tóth László, Szabó Péter, Székely Zoltán és Kursics László, akiknek elgondolását és csapatmunkáját szavaknál méltóbban dicséri a kiállítás összhatása. Ennek a kiállításnak a megtekintése maradandó élmény a látogató számára. A Győr vára visszavételének emléket állító kiállítás sikerének alapja volt a rendezőknek az a hatalmas, láthatatlanul maradó munkája és fáradsága is, amelyet ekkora anyag felkutatása és ilyen számos helyről való összegyűjtése jelentett. Meg kell jegyezni, hogy az itt kiállított tárgyak több mint egyharmada mindezidáig publikálatlan volt. Szerepel a kiállításon természetesen a győri vaskakas (valójában vörösréz) is, amely köré idővel egész mondakör szövődött és végül a város jól ismert jelképévé vált. A megszólaló vaskakas adott címet a város által a négyszázadik évforduló emlékére rendezett történelmi karneválnak is, amely rendezvényeivel szervesen beépült a Győri Nyár kulturális eseménysorozatába. A sok más, különböző jellegű megemlékezést is magában foglaló gazdag programnak pedig kiemelkedő pontja volt a fentiekben ismertetett kiállítás, amely méltó módon állított emléket a négyszáz évvel ezelőtt hazánk és Európa sorsát befolyásoló történéseknek és az azokat alakító hősöknek. 404