Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Tanulmányok – Közelmények - Almási Tibor: Egy festmény genezise és utóélete;

ARRABONA 37.1999. TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK Más helyen pedig ezt olvashatjuk: "Minden alak egy-egy tanulmányfő: gyerekek, aggok, férfiak, leányok. Ezek sírnak, szörnyülködnek, bámulnak és félrehúzódnak a megőrült lány elöl. Nagy gonddal és erővel festett alakok, jellegzetes arccal. A mű a fiatal művésznek sok dicséretet szerez." (VU, Hírek 1881,733) Idézhetnénk még számtalan korabeli kritikát, de úgy hisszük, hogy az ellentmondásosság illusztrálására ennyi is elegendő. Ami szembetűnő ezekben a bírálatokban az az, hogy a kompozíció értékeinek taglalásakor jobbára csak a Kund Abigélt körülvevő bámészcsoportról esik szó. Mi lehet ennek az egyoldalúságnak a magyarázata? Miért tűnt ellenszenvesnek a kor kritikusainak Kund Abigél alakja? A magyarázatot abban kell keresnünk, hogy az értékelők olyan mélylélektani, szókimondó, könyörtelenül realisztikus ábrázolással szembesültek, aminek befogadására nem voltak felkészülve. Az őrület megjelenítése már önmagában is ellenérzéseket szülhetett, ez nem tartozott a köznapi festői témák sorába. Könynyebb volt kapcsolódni a jellegzetes paraszti figurákhoz, mellékszereplőkhöz, hiszen ezek elemzésében igénybe lehetett venni a megszokott kritikusi fordulatokat. A nem túlzottan meleg hangú és elismerő kritikák dacára, Gyárfás Jenő egy időre a figyelem, az érdeklődés középpontjába került. Ha a folyóiratok, újságok hasábjairól nem is volt egyöntetűen kiolvasható, ő megérezte a kitüntetés súlyát. Gyárfás azonban nem tartozott sohasem a dicsőségben örömmel tobzódó művészek sorába. A pályázat eredményének kihirdetését meg sem várva, Olaszországba utazott tanulmánykörútra. A kedvező hírről, a díj elnyeréséről Keleti Gusztáv társulati elnök tájékoztatta levélben. A levél hangneme - mint látni fogjuk merőben más, mint az elfogult, talán kicsit irigy művész-kritikus elmarasztaló bírálata volt: "Kedves Barátom! Ezt az eredményt az Ön számára kivívni nehéz is volt, könnyű is, amint vesszük. Mert néhány régibb és becsvágyó művész a saját érdekében némi agitációt fejtett ki a juri többségének intenciója ellen. Másrészt azonban a választmány, amely a formális nehézségek elhárításában az ön érdekében igen liberálisan magyarázván a pályahirdetésének az ön ellen szóló pontjait, lehetővé tette a jurinek, hogy a magasabb törekvést, mely szép művének legnagyobb részében nyilvánul, a nagydíjnak viszonyaink közt valóban fényes kitüntetésével jutalmazza és erőfeszítésekre buzdítsa." (Gazda 1957,1207) * Budapesti bemutatása után, a Tetemrehívást Bécsben is kiállították. Ezzel egyidőben a festőre nézve kompromittáló hír kapott szárnyra. A szófecsérlők és pletykákat hajhászok fantáziáját meglendítette a kompozíció sarkában lévő ragasztás. Elterjesztették Gyárfás Jenőről, hogy mivel az állam nem vásárolta meg a művet, első dühében, felindulásában összevagdosta volna azt. A rágalmak cáfolata ha nem is rögtön, de később megtörtént. "A «Tetemrehívás» című festmény befejezése alkalmával a székem megbillent és sarka a vászon alsó részét átlyukasztotta. Minthogy másnap vasútra kellett adnom, hátulról egy vászondarabot ragasztottam rá. A folttal került az 1881-i őszi tárlatra, melyen az akkori legnagyobb díjat: a társulat 200 aranyos díját nyertem meg vele. Az örömhír Velencében talált, olaszországi tanulmányutam első állomásán... Ligeti Antal a sérülést szakértő által alaposan kijavíttatta." (Malik 1913,53) 330