Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Tanulmányok – Közelmények - Székely Zoltán: Hieronymi Ottó Ferenc (1766/68–1829)

TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK ARRABONA 37.1999. és a visszafogott drapériakezeléssel együtt a klasszicizmus művészi ideáinak képviselőjévé avatják Hieronymi e művét. Mindehhez természetesen hozzá kell tennünk, hogy provinciális képviselőjévé, amely minősítést a kép mesterségbeli fogyatékosságai - mindenekelőtt a gyermek testének ügyetlen megjelenítése, Mária lapos kézfeje és hosszú ujjai, az elnagyolt formaadás - teszik indokolttá. A képen megnyilvánuló törekvések forrása Bécs volt, ahol az akadémiát ekkor az Anton Rafael Mengs nyomdokait követő H. F. Füger nevével fémjelzett klaszszicizmus szelleme uralta. A szerecsenyi oltárkép és a Galéria-beli Madonna bár - mint mondottuk - egyazon évből származnak, az előképválasztásukban és stílusukban megnyilvánuló karakterük azonban lényegileg különböző. Amíg az előbbi - a többi oltárképpel együtt - a későbarokk tradíciók folytatója, addig az utóbbi már a klasszicizmus szellemében fogant. E kettősség oka mindenekelőtt a képek megrendelőinek eltérő szándékaiban és igényeiben leli magyarázatát. Mindazonáltal épp ez az, amit források hiányában szinte lehetetlen rekonstruálni. A szerecsenyi főoltárkép esetében csupán annyit tudunk, hogy a falu az Esterházy grófok pápai uradalmához tartozott és a megbízást, amely kijelölhette egyben a követendő mintát is, minden bizonnyal maga a földesúr illetve a nevében eljáró tiszttartó adta. Döntésük tipikusnak tekinthető: Jávor Anna a korszak egyházi festészetét elemző tanulmányában már rámutatott, hogy a nagy későbarokk együttesek vonzásában élő megrendelők - az általános társadalomtörténeti okokon túl, s azokkal összefüggésben - még a XVIII-XIX. század fordulóján is a barokkot tekintették az egyházművészet adekvát stílusának (Jávor 1980,83). A pannonhalmi eredetű képek esetében szerencsésebb helyzetben vagyunk, mivel az oltárok létrejöttének körülményeiről fennmaradt források lehetővé teszik, hogy az általános tendencián belül ható speciális okokat is megragadjuk. Nóvák Krizosztom főapát*ugyanis a kolostor régi fényének visszaállítására törekedve programszerűen nyúlt vissza a későbarokk tradíciókhoz, amikor a Szent Márton-hegyi monostor templomának berendezését a rend 1802-es újjászervezését követően rendbe hozatta és kiegészíttette. Különösen szemléletesen mutatják ezt az oltárépítményekről fennmaradt tervek: a klasszicizáló oltárarchitektúrát a főapát személyes utasítása nyomán magának a terveket készítő Giacomo Adaminak kellett barokk szellemben módosítani (Sajó 1996a). Ezek után joggal feltételezhetjük, hogy a Hieronymitől megrendelt Szent István és Szent Imre oltárképek esetében is a főapát kívánsága volt a XVIII. századi mintaképekhez való igazodás mind stiláris, mind ikonográfiái szempontból. A Galéria-beli Mária-kép konkrét keletkezési körülményeivel kapcsolatban ismét nem rendelkezünk semmiféle ismerettel, így nem is tudjuk pontosabban meghatározni az oltárképeknél modernebb stílusát kialakító tényezőket. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a monumentális műfajokkal ellentétben a magánáhítat céljait szolgáló képek esetében inkább teret kaphattak újszerű törekvések: a XIX. század elejéről származó vallásos tematikájú és stílusukat tekintve klasszicizáló festmények nagyobbrészt a személyesebb jellegű kabinetképek közé tartoznak (Jávor 1980,87-88). * * * 287