Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Tanulmányok – Közelmények - Székely Zoltán: Hieronymi Ottó Ferenc (1766/68–1829)

ARRABONA 37.1999. TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK A házasságlevél adatából számolva Hieronymi 1768-ban született, amely két esztendővel későbbi dátum, mint az 1829-es halotti bizonyítványában álló 63 éves kor alapján kikövetkeztethető 1766. Az eltérésnek azonban nincs különösebb jelentősége, mivel az életkorral kapcsolatos efféle bizonytalanság még ebben az időszakban is gyakori jelenség. Származásáról, családi hátteréről semmit sem árultak el á források; felesége esetében is csupán annyit, hogy a császári seregben, egész pontosan a Ferdinánd Regimentnél kapitányi rangban szolgáló (capitaneus ex K. Régim. Ferdinandeo ) nemesember leánya volt. Házasságkötésének idejére a huszonnyolc éves Hieronymi már nyilvánvalóan befejezte tanulmányait, amelynek jellegére azonban biztos adatok hiányában csupán következtethetünk. A győri rajztanári állás elnyerése érdekében 1818-ban benyújtott pályázatában arról írt, hogy munkái nem silányabbak, mint a vizs­gázott akadémiai festőké . E megfogalmazás minden - nyilvánvalóan szándékolt - homályossága ellenére illetve épp ezáltal egyértelműen bizonyítja, hogy Hi­eronymi nem volt végzett akadémiai művész. A bécsi akadémiát azonban bi­zonyára látogatta, mivel az 1817-ben Ecker Jánosról készített, később részletesen elemzendő arckép kompozíciós előképét, Joseph Hickel 1785 körüli Ferenc főher­ceg-portréiát - amelyet tudtunkkal grafikai úton nem sokszorosítottak - csak a császárvárosban ismerhette meg. Alkalmasint ugyancsak ott kerülhetett kapcsolatba Hieronymi a Dunántúlon birtokos, de az év nagyobbik részét családjával együtt Bécsben töltő gróf Széché­nyi Ferenccel. Megismerkedésük körülményei ismeretlenek, mint ahogy azt sem tudjuk pontosan, mikor is állott Hieronymi a gróf szolgálatába, aki gyermekei rajztanáraként alkalmazta. Csupán annyi bizonyos, hogy az 1800-as esztendőt néhány évvel megelőző időszakban, vélhetőleg az 1790-es évtized második felében történt ez, s időtartama mindössze ötnegyed évet tett ki . A XVIII. század végétől kezdve az ifjú arisztokraták neveltetésének is részévé vált a rajzolás és festés alapfokú elsajátítása, amelyben nem kis szerepe volt az uralkodócsalád példájának. Széchényi Ferenc gyermekei közül Franciska (1783-1861) - vagy aho­gyan a családban nevezték, Fanny - esetében tudunk arról, hogy műkedvelő módon festegetett: a jelesebb családi eseményeket kisméretű aquarelleken örökí­tette meg . Hieronymi tehát 15 hónap után, közelebbről meg nem határozható időpontban kilépett Széchényi Ferenc szolgálatából, amelyet egyébként a gróf általános megelégedésére becsületesen és hivatásának megfelelően viselkedve töltött ki. Ez után néhány évre eltűnik a forrásokból - talán a Viczay grófok szolgálatába lépett -, hogy aztán az 1800-as esztendőben újra felbukkanva Győr szabad s királyi városában telepedjen le. Erre valamikor az év közepén kerülhetett sor, amelynek időhatárait az említett, Széchényi gróf által kiállított s Győr városához benyújtott bizonyítvány július 1-ei keltezése és Hieronyminek a belvárosi anyakönyvekben való első, szeptember 9-ei előfordulása jelölik ki . Már említett 1818-as pályázatában győri illetőségét hangsúlyozandó, adózó (Contribuent) lakosként nevezte meg magát: e megfogalmazás azt a tényt volt hivatva palástolni, hogy a polgárjogot sohasem váltotta meg . Győrött berendezkedve, mint festő kezdte meg működését - a hivatalos iratok is ennek megfelelően pictorként említik. Elsősorban győri illetve Győr vármegye­268

Next

/
Thumbnails
Contents